A kutyámnak mindig szót kell fogadnia. Nem azért, mert én vagyok a nagy ember, ő meg csak egy kutya, hanem azért, mert ez szolgálja mindkettőnk, és a többiek biztonságát, és nyugalmát. A tekintélyelvű, dominanciára építő nevelés elutasítása távolról sem jelenti azt, hogy a kutyám fegyelmezetlen, és azt csinál, amit akar.

 A Cesar Millan vita kapcsán érkező kommentek egy része egyértelművé tette, hogy félreérthető volt, amit a dominanciára alapozott nevelési módszerekről írtam. Azért akadtam ki ebben az ügyben, mert egy mára bizonyítottan téves megfigyelésen alapul, ami szerint a farkasok (és a kutyák is) egymás között állandó harcot vívnak az alfa pozícióért, a falkavezérnek folyamatosan igazolnia kell saját vezető helyét. Amikor idéztem Csányi Vilmos véleményét, miszerint a kutyák sokkal inkább a gyerekekhez hasonlítanak, sokan felkapták a vizet, mondván: micsoda marhaság, hogy embernek nézem a kutyát, a kutyának igenis tudnia kell, hol a helye, stb.

liberalis_kutya.jpg

Szerintem a kutyám tudja, hol a helye. Ez nem az én okosságomnak köszönhető, hanem annak, hogy ő egy kutya, olyan fajhoz tartozik, aminek a kialakulása az emberhez való alkalmazkodásnak, az ember-kutya együttműködésnek köszönhetően jött létre. Én vagyok a kutya gazdája, ő pedig nem akarja átvenni tőlem a vezető szerepet, elfogadja, hogy tőlem függ. Ez nagy felelősség, amivel nem élhetek vissza.

Amikor engedelmességre szoktatom a kutyát, azt azért teszem, mert szükség van rá a mindennapi életünkben. A kutya nem rohanhat át az úttesten, nem ugrálhat fel az emberekre üdvözlés gyanánt és nem támadhat meg más kutyákat vagy embereket. A határok teljesen egyértelműek, ezeket praktikus szempontok alapján húzom meg, nem azért, mert én vagyok az erősebb, és megtehetem. Meg kell értenie, hogy az utasításokat mindig be kell tartania, mert nekem tudnom kell, hogy ha helyzet van, számíthatok arra, hogy engedelmeskedni fog, és nem sodorja veszélybe magát, vagy másokat. Az engedelmességi tréning egyszerűen ennek a célirányos gyakorlása: ül, marad, visszajön, leteszi, nem bántja, csöndben marad, stb. Ha betartja a szabályokat, dícséretet kap és jutalmat, ha nem, akkor leszúrom, és megbüntetem, pl. abbahagyjuk a játékot, hazamegyünk további séta helyett. A módszer lényegéről, a Premack-elvről itt írtam.

Igyekszem annyi engedelmességi gyakorlatot beiktatni, amennyi szükséges, de még nem fárasztja le teljesen a kutyát, nem célom, hogy fölöslegesen csesztessem a kutyát csak azért, mert megtehetem. Mint hogy biztosan tudom, hogy a kutyámnak esze ágában sincs átvenni a "falkavezér" szerepét, ha rosszalkodik, azt nem tekintem lázadásnak, nem háborodom fel rajta. Tudomásul veszem, hogy rossz volt (mint egy gyerek), megbüntetem és továbblépünk. Semmilyen szabályszegés nem indokolja a durva, megalázásra építő módszerek bevetését, amik nem csak haszontalanok, de károsak, és hosszú távon veszélyesek is lehetnek. A cél nem a megadásra kényszerítés, hanem annak megértetése, hogy ezt nem szabad. Nincs nehéz dolgom, a kutyák seperc alatt megértik, mit szabad, és mit nem, és az esetek többségében már a csínytevéskor is tudják, hogy átlépték a határt. 

Ez a nevelési módszer racionális és praktikus elveken nyugszik. Egyetlen nevelési célú cselekedetemet sem indokolja, hogy "én vagyok a gazdája", "én vagyok az ember, ő meg csak kutya". Hagyom, hadd érezze jól magát a határokon belül, és közben én is igyekszem a lehető legjobban szórakozni. Végül is ezért tartok kutyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr958548768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása