A kiállítás nézői egy Nathan nevű vérebért rajongtak, a Westminster Kennel Club bírája azonban hajthatlan maradt és a Sky nevű drótszőrű foxinak adta a legrangosabb, Best in Show címet. A foxterrierek ezzel már tizennegyedszer nyernek ezen a versenyen.

 Több mint két perces bírálás után szerezte meg Best in Show címét Sky, a foxi, aki Betty Regina Leininger versenybíró szerint elsöprő gyözelmet aratott a Westminster Kennel Club kiállításán. Az öt éves drótszerőrű foxterrier egyébként is nyerő csoportba tartozik, hiszen a terrierek összesen negyvenhatszor győztek a kiállítás 138 éves története során, ebből tizennégyszer foxiké volt a Best in Show cím. Felvezetője, Gabriel Rangel Sky segítségével rövid időn belül a második sikerét könyvelhette el ezen a versenyen, 2010-ben egy Sadie nevű skót terrierrel győzött ugyanitt.

„Ő a tökéletes kiskutya. Ha felteszem rá a pórázt, felcsapja a farkát és amint megérzi a jutalomfalatot a zsebemben, szinte megkérdezi, hogy mit várok tőle” – jellemezte handlere Skyt a New York Timesnak nyilatkozva. Sky a következő napokban számtalan tévéműsorban szerepel, sőt, ellátogat az Empire State Buildingbe és felvezetője elmondása szerint akár steaket is ehet a Sadie’s-ben (már ha steakre vágyik). 

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr445810753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása