A horrorisztikus mozgólépcső sztoriktól és a BKK érdekes ötletelésétől hajtva utánanáztem, hogyan közlekedhetünk a legbiztonságosabban mozgólépcsőn a kutyánkkal.

Tegnap láttam a hírt, hogy a Kálvin téren egy Jack Russel terrier lábát elkapta a mozgólépcső. Szegényt csak a katasztrófavédelem tudta kiszabadítani, három lábujját és egy talppárnáját is amputálni kellett. A sztori legijesztőbb része, hogy a mozgólépcsőt alig tudták megállítani, holott a gazdái többször megnyomták a vészjelzőt.

Függetlenül attól, lesz-e valami a BKK mozgólépcsőző kutyákra vonatkozó agyatlan tervéből, összeszedtem, mit tehetünk a biztonságos közlekedés érdekében.

Emeld fel a kutyát

Nem kérdés, hogy egy kicsi vagy közepes testű kutyát érdemes felemelni a mozgólépcsőn, így egyik fél sem stresszel és minimalizálhatjuk a sérülés kockázatát.

Tanítsd meg mozgólépcsőzni

A segítő kutyák számára kötelező ez a lecke, így szerencsére az amerikai segítőkutya szövetség már komoly tapasztalattal rendelkezik a témában.

Hopi!

Mielőtt a mozgólépcső közelébe merészkednénk, tanítsuk meg a kutyánkat parancsra ugrani. Ez többnyire nem nehéz, csak következetesen kell használnunk a parancsszót, ahányszor átugrunk egy útakadályt. Kezdjük egy alacsony akadállyal, amit a kutya belát és könnyedén átugrik, de ami azért elég magas ahhoz, hogy a kutya ösztönösen is ugorjon és ne lépje át. Ezt otthon is kiválóan lehet gyakorolni a célnak megfelelően elhelyezett ásványvizes kartonnal vagy ilyesmivel, kint pedig a futtatókon találunk jó kis ugráló helyeket.

Ha az ugrás és a kulcsszó már összekapcsolódott, kezdhetjük gyakorolni a felugrást, az átugrás helyett, mert erre lesz szükségünk a mozgólépcsőn. Erre a kinti padok ideálisak. A legnehezebb a - mondjuk úgy - távolugrás, vagyis amikor egy sík felületen vesszük rá a kutyát arra, hogy ugorjon el egy pontig, ezt legjobban pocsolyákkal tudja gyakorolni az ember, meg a kutya, de otthon is lehet játszani azzal, hogy leterítünk egy pokrócot vagy nejlonszatyrot és átugratjuk a kutyival.

Ha ez már jól megy, keressünk egy relatíve kevésbé forgalmas mozgólépcsőt, de még ne akarjuk felvinni rá a kutyát, csak mutassuk meg neki, mi ez a zajongó, mozgó izé.

Ha tisztes távolságból figyelve nem ijed meg, közelebb mehetünk hogy a kutya megtapasztalhassa a lépcső által okozott rezgést a talpán, mielőtt fel kéne szállnia. Ehhez persze ebben az országban már szükségünk lesz jegyre/bérletre a kutyának is, hiszen át kell lépnünk a "sárga vonalat" a metró megállóban, de ez van.

Felugrunk, leugrunk

Ha ezen is túl vagyunk, jöhet a mozgólépcsőzés, ahol a legfontosabb, hogy a fel- és lelépés helyett a kutya fel-, illetve leugorjon, elkerülve ezzel a mozgólépcső legveszélyesebb részét, ahol a lépcsők feltűnnek, illetve ahol a lépcsők a végén körbefordulnak. A balesetek szinte mindig a le- és fellépéskor történnek, ezért a segítő kutyások azt tanácsolják, hogy fellépéskor menjünk előre, lépjünk a lépcsőre, és amikor az már egy-két fokot emelkedett a lent váró kutyához képest, jöhet a hopp! Így mind a négy kutyaláb elkerüli a veszélyes csatlakozási pontot.

A lelépés már nehezebb lesz, mert itt nincs szintkülönbség, amit a kutya magától megugrana, de ha kérésre ugrik, ez sem lesz gond. A testmérettől függően két-három lépcsővel a vége előtt rugaszkodjunk neki, és ugorjuk túl együtt a lépcső végét. Ehhez érdemes előre felkészülni, a csapat az "egy-két-hát" javasolja, szerintem a "figyelj" vagy a "nézd" is működhet (erről már írtam korábban).

Remélem, hasznosak a tippek, vigyázzatok egymásra!

Feltéve, hogy nem akarod, hogy kellemetlen meglepetések érjenek, ahogy engem. Hiú ábránd, hogy a gazdák tudják, milyen vérmérsékletű a kutyájuk, többnyire éppen a teljesen őrült állatok gazdái a legfelelőtlenebbek.

Séta közben általában sasolom, milyen kutya közeledik és igyekszem - ha nem is elkerülni -, de minimális kockázatúvá tenni a találkozást. Klasszikus módszerek:

• átteszem a kutyát a házfalak felőli oldalra, hogy a másik kutya ne közvetlenül mellette menjen el
• lemegyek a járdáról, csinálok egy vurflit és akkor megyek vissza, amikor a másik már elsétált.
• egyszerűen átmegyek a túloldalra
• megváltoztatom az útirányt

Ezekre az óvintézkedésekre azért van szükség, mert Oz nem különösebben barátkozós fajta, százból kb. egy kutya érdekli, a többiek közeledését minimum ignorálja, maximum morgással és vicsorgással elutasítja. Tegnap gyanútlanul sétáltunk haza és pont a sarkon befordulva találkoztunk egy kopó méretű kutyával, aki a pórázt húzva közeledett, megítélésem szerint ismerkedési szándékkal. Már nem volt időm irányt váltani és mivel a másik kutya gazdája teljese nyugalommal nézte a dolgot, reméltem, hogy nem lesz gond. Tévedtem.

Fogalmam sincs, mi történhetett, mert még annyi idő sem telt el, hogy az agresszió jeleit detektáljam bármelyik kutyán és a kopószerű keverék már támadott is, méghozzá elmebeteg módon, nyakra, követve az elugró Ozt, hogy úgy kellett elrántanom. Őpulisága felháborodott sikító hangon csaholt, mint mindig, ha úgy ítéli meg, hogy ok nélkül támadták meg. Elmenőben még hallottam, ahogy a másik gazda keze csattan a kutyája fenekén és lecseszés foganatosítódik, de igyekeztem a lehető leghamarabb arrébb menni és megnyugtatni a még mindig dohogó kutyámat.

Egyébként máskor is megfigyeltem már. hogy az ilyen elborult agyú kutyák, amik a menekülés vagy megadás ellenére tovább támadnak, mindig tarkóra-torokra mennek, úgyhogy szándékosan hosszúra hagyom a szőrt Oz nyakán, így szinte biztosan nem tehetnek kárt benne. És a jövőben még alaposabban körülnézek séta közben.