Jelenlegi puli állapot, kicsit olyan, mint egy underground zenekar neve. Nem különösebben izgalmas sztori, a tanulsága, hogy a kutyák ugyanúgy meg tudják húzni a lábujjaikat, mint mi a combunkat pl. és a kellemetlen tünetek sokáig megmaradnak. 

A dolog úgy kezdődött, hogy teszteltük a Teleki téri futit, Ozikának nagyon tetszett, hogy abroncsok vannak a földbe ásva, amiket át lehet ugrálni. A gazdák egy része úgy gondolja, hogy nyugodtan hagyhatja a kutyáját ásni, hadd legyenek mély gödrök a futtatón, hátha beleesik valaki. Éppen ez történt egy hete, Ozika nekifutásból belehuppant egy ilyen gödörbe, persze rohant tovább, egy nap múlva viszont elkezdett sántítani. Persze azonnal átvizsgáltuk a mancsait, az első számú gyanúsított ilyenkor a toklász-tüske-kavics maffia, de nem találtunk semmit.

A következő napokban a sántikálás hol eltűnt, hol visszatért, ha sokat futott a kutya, akkor erősebben, pihenés után kevésbé. Ráadásul nem volt egyértelmű az sem, hogy melyik lábával van a gond. Mivel nem tudtunk rájönni, mi ez és nem akart elmúlni (bár nem is erősödött), elvittük orvoshoz, aki a lába gondos átvizsgálása után arra jutott, hogy meghúzódhattak a lábujjai. Mivel mindkét első mancsán érintett egy-egy lábujj, nem csoda, hogy nem tudtuk megállapítani, tulajdonképpen melyik lábára biceg. Kapott egy injekciót és egy levél gyulladáscsökkentőt (Carprodyl) ízesített tablettában, amit szívesen megeszik és amitől szerencsére a gyomra sem készült ki. A gond az, hogy amint javul a helyzet, rohanna, mint az őrült, a lábát viszont pihentetni kell. Kocognia szabad, intenzív fékezést és irányváltást igénylő játékot viszont nem játszhat. 

Ebben az iszonyat melegben nagyon fontos, hogy a kutya eleget igyon, de nem árt, ha megőrizzük a józan eszünket és a dehidratáltságtól való félelmünkben nem kezdjük el például szörppel itatni az állatot, ahogyan azt egy ismerős tette.

A kutyák a vízigény és a vízfogyasztás ütemezése tekintetében is nagyon különböznek egymástól. Volt olyan kutyám, amelyik naponta legalább hat-nyolcszor ivott egy nagyobb adagot, de Oz például kifejezetten ritkán iszik, rendszeresen csak napont kétszer; a reggeli és az esti séta után. A szakértők is elég tág értékeket adnak meg az átlagos vízfogyasztásra: egy 33 kilós labrador például napi egy-két liter vizet fogyaszt átlagosan, de a lényeg az ivási szokások állandósága. Ha a kutya drasztikusan kevesebbet vagy többet kezd el inni, mint korábban, érdemes felkeresni az állatorvost. 

Azt, hogy a kutya kellően hidratált-e, többféle módszerrel is megállapíthatjuk: csippentsük össze a hátán a bőrt, emeljük fel és engedjük el. Ha gyorsan, rugalmasan visszaugrik, akkor minden rendben, de ha lassan, előbb "sátort" formázva nyeri vissza az eredeti alakját, akkor gond lehet. Szintén jó iránymutató az íny: egészséges színűnek és nedvesnek kell lennie. A száraz íny és\vagy a sűrű, fonálszerű nyáladzás azt jelezheti, hogy a kutyának vízre van szüksége. 

A túlzott vízfogyasztás felboríthatja az elektrolit egyensúlyt, ezért az alulhidratáltsághoz hasonlóan veszélyes lehet. Éppen ezért soha ne próbáljuk meg valamilyen édes vagy sós adalékkal, például szörppel vagy levessel rávenni a kutyát arra, hogy igyon, ha csak ez működik, biztosan baj van és irány az állatorvos. 

Ha a kutya hány vagy tartósan hasmenése van, fontos, hogy sokszor, kis mennyiséget igyon. Sajnos lehetséges, hogy a rosszullét miatt nem akar majd inni, ilyenkor fecskendővel pár cseppenként adagolhatjuk a szájába a vizet, nehogy kiszáradjon, amíg eljutunk az állatorvoshoz. Erről személyes beszámoló itt.

Még egy tipp a kánikulában: a palackozott víz cipelése hülyeségnek tűnhet, tekintve, hogy ilyenkor könnyen lehe vizet vételezni a városban, viszont előfordulhat, hogy a vezetékekben még mindig túl hideg a víz (legalább is a felhevült kutya testéhez képest). Ha nagy futkározás után lefetyel a hideg csapvízből a kutya, könnyen torokgyulladás, köhögés lehet a vége, ezért ha lehet, inkább a magunkkal hozott langyos vízből adjunk neki.