A legnagyobb amerikai kutyás szervezet, az American Kennel Club elkészítette a legek listáján, amelyről megtudhatjuk, melyek a legokosabb és a legkedvesebb kutyák.

Mint hogy amerikai szervezetről van szó, a szóvivő a lista közzétételekor hangsúlyozta, hogy minden kutyafajta intelligens, a felsorolás mindössze azt mutatja meg, mely fajták alkalmazhatóak a legjobban egy-egy feladatra.

Ezen az abszolút PC listán az első helyet természetesen a border collie szerezte meg,  mint minden más listán is, sok éve. A Kennel Club kiemeli, hogy a fajtát az emberek szolgálatára tervezték, míg az etológusok azért szokták kiemelni a fajtát, mert rengeteg, sokszor összetett parancsot meg tud tanulni. A borderek állandó dobogósok a terelő versenyeken is.

border.jpg

A legjobb rendőrségi/katonai kutya – ismét nincs meglepetés – a németjuhász. Aki találkozott már velük, annak nem kell magyarázni, aki meg nem, az nem tudja, miről maradt le (a szerk). J

Az viszont kicsit meglepett, hogy a Kennel Club szerint a legjobban tanítható fajta a véreb, míg a legjobb szaglásért járó első helyet a labrador retrieverek szerzik meg – én pont fordítva gondoltam volna.

Úszóhártyás láb, nagy tüdő és hatalmas lélek – az újfundlandi ezen a ranglistán is megszerezte a legjobb vizimentő címét.

Az amerikai szakértők szerint katonai szolgálatra a legalkalmasabb a rövid szőrű belga juhász, vagy malinois.

malinois.jpg

Hazai fajta, a huskie nyerte meg a legjobb szánhúzó címet és az aztán végleg nem lep meg senkit, hogy a golden retrieverek a legbarátságosabb kutyák a világon. Érdekesség viszont, hogy a terelőkutyák között a Kennel Club az ausztrál juhászokat tartotta a legjobbnak, így eredeti szakmájában – náluk legalább is – elvesztette első helyét a border collie.

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr745558509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2013.10.10. 10:04:24

Es mi van a kotorekebekkel, a vadaszkutyakkal, a hegyimentokkel stb. stb. stb.

2013.10.10. 10:13:05

Büdösségi versenyben a Bassethound is dobogós lehet. Hiába mosdatjuk, nyomjuk ki a bűzmirigyét, vigyázunk a kosztra, az átható jellegzetes kutyaszag napokon belül visszatér.
De mi így szeretjük...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.10.10. 10:36:20

@SamSem:
Nekem két magyar vizslám van. A lánykutya gyakran csinál gázkamrát a nappaliból, embertelen amiket fingik :D

digitime 2013.10.10. 10:41:02

Egyszer régen talán a spekrtumon láttam egy műsort, amiben vagy 100 kutyafajta intelligenciáját vizsgálták. Legjobbat a tökutolsón (afgán agár) röhögtem, mert azt mondták róla, olyan hülye, még akkor is eltéved, ha pórázon vezetik :-D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.10. 11:05:19

és mivel amerikai szervezetről van szó, így csak azokat a fajtákat vizsgálták (valószínűleg) amik kedveltek, elterjedtek Amerikában.

Pamuk 2013.10.10. 11:31:06

Azon túl, hogy az ilyen cikkek jelentősen növelik egy blog olvasottságát, nem tudom elképzelni mi másra lehetnek jók.

Mert szerény ellenvéleményemként a kutya is olyan, mint a pasik, vagy a csajok. Hiába választják meg azt a nagyon nagyon különlegeset a világszépének, ha nekem nem jön be. Mert valaki egészen más tetszik.

Szóval köldöknézegetésen túl mire is jók ezek?????

phaidros 2013.10.10. 11:57:04

@Pamuk: ez nem teljesen igaz. Ugyanis az embereknél nincs tudatos tenyésztés, így teljesen genetikai oroszrulett, hogy ki milyen. A fajták viszont specializálva vannak, így közel sem olyan általános az eredmény. És a fenti nem arról szólt, hogy kinek mi tetszik, hanem hogy hol melyik válik be leginkább valamire.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.10. 14:56:08

"A legjobb rendőrségi/katonai kutya – ismét nincs meglepetés – a németjuhász."

"Az amerikai szakértők szerint katonai szolgálatra a legalkalmasabb a rövid szőrű belga juhász, vagy malinois."

akkor most melyik?

Balt 2013.10.10. 15:29:29

Pedig Zuckerberg pulija is megér egy lájkot. :)

Rastafan 2013.10.10. 15:37:05

@balage_81 reloaded: Az AKC nem választotta szét teljesen a két feladat típust. Eszerint a fegyveres erőknél a két befutó a németjuhász és a belga juhász, ezen belül a malinois-kat használják inkább a hadseregben. Ennek egyébként szerintem az a fő oka, hogy a könnyebb testű, rugalmasabb belga juhászok bizonyos speciális feladatokra jobban bevethetőek.

Vu, de ja vu 2013.10.10. 15:45:16

Miután "házőrzőket" osztályozták, amerikai felmérésre utal, hogy őrző-védő munkakörben 'elfelejtettek' eredményt hirdetni:-P

Nálunk, falusi viszonylatban a puli+kaukázusi (lehet, a Zusában el sem ismerték a fajtát) kombóra szavazok: a puli a szenzor, a kau a végrehajtó:-DDD

2013.10.10. 16:01:50

@Vu, de ja vu:
HIHI! ott a pont:)
Régen is hasonló volt a nyájőrzőknél. A puli volt a vekker, a komondor meg a gyalu XD

mézescsók 2013.10.10. 16:08:30

@Pamuk: Nagyon egyszerű: a kutyások szeretnek beszélgetni a kutyákról.

Német juhászom van, de volt már tacskónk, foxink, keverékünk. Nálunk minden kutya a rámért kutyaéletkor végső határáig él. A legokosabb mégis egy keverék volt (foxi-retvelier), borzasztóan nézett ki szegény, de a csúnyaságában is gyönyörűnek láttuk.Észben magasan verte az összeset.

Vu, de ja vu 2013.10.10. 16:25:20

@mézescsók: Bizonyára nem véletlen, hogy egyes keverékek jelentős áron találnak gazdit, az meg egyenesen közhely, hogy a 'sarki mix' a legkiegyensúlyozottabb, legellenállóbb és meglehetősen okos 'fajta'!

Nekünk is voltak-vannak korcsaink illetve keverékeink, amik ellenállóbbak, kutyabetegségekre kevésbé fogékonyak, mint a fajtatiszta ebkutyok.

Roti-németjuhász keverék meg a kaukázusi lábon hordta ki a parvót, mire gyógyszerezni kezdtük, már múlóban volt a baj...

Sajnos sok fajtánál mutatkoznak a túl- és beltenyésztés jelei, sokszor csak idősebb korára...

babyku 2013.10.10. 16:34:05

A Dobermann egy csoda- halála után nem voltunk képesek másikat magunkhoz venni. Ha a képeit nézem vagy beszélünk róla még ma is elsírom magam!

Pargendity Özséb 2013.10.10. 22:26:12

Nem olvastam az eredeti írást, de gyanús, hogy az ausztrál juhász nem az amerikai fajta (aminek ez a neve), hanem a kelpie, esetleg a koolie, amelyek ausztráliai terelőkutyák. Bár Amerika nagy, ott sok minden megtörténhet...

mézescsók 2013.10.11. 11:05:31

@Vu, de ja vu: Nem meglehetősen, hanem nagyon okos volt. Nem tudom, milyen áron futznak, mert "ajándékba" kaptuk, illetve hogy pontosabb legyek, ránksózták. A kutya még kölyök volt, kb. 6 hónapos, amikor meghalt a gazdája, az ebre az elaltatás várt. Aztán egy ismerős úgy gondolta, hogy nekünk már van 2 kutyánk, az udvar nagy, egy harmadik nem okozhat gondot. Először tiltakoztam ellene, de levett a lábamról. 14 évig élt velünk, minden percét megérte.

mézescsók 2013.10.11. 11:07:05

@Vu, de ja vu: Mármint a kutya vett le a lábamról.
süti beállítások módosítása