Az eddigi teleket egyszerű, LED-es világító labdákkal csináltuk végig, de idén kipróbáljuk a napfénnyel "feltölthető" lumineszkáló változatot, hátha tovább bírja, mint az akkumulátoros társai.

Kiskoromban kaptam egy aranyos, gumiból készült figurát, ami sötétedés után zölden lumineszkált, Erre a régi játékra emlékeztet engem a világítós kutyalabdák új generációja, amiben tulajdonképpen semmi újdonság nincs. A lumineszkáló anyaggal kezelt gumilabdákat öt-tíz percnyi természetes fénnyel lehet feltölteni, így húsz-harminc percig zöldes fénnyel világítanak a sötétben. Télen minden sétához világító labdát viszünk, ezeket könnyebb megtalálni, és a játék is szórakoztatóbb velük, mintha a szürkületben kellene keresnünk a labdát a lehullott lombok alatt. 

A lumineszkáló változat előnye, hogy nem szükséges hozzá saját energiaforrás, ellentétben a beépített akksival működő régebbi világító labdákkal, amik egy télnél többet nemigen bírtak ki, függetlenül attól, hogy no name olcsó, vagy márkás verziót vettünk. Persze azokat ezer-kétezer forint között meg lehet venni, ha az ember megkockáztatja a kínai boltos vásárlást (amit nem ajánlok), akkor talán még olcsóbban. A lumineszkáló változatok jellemzően kétezer forinttól indulnak,

A világító labda kilométeres távolságból is odavonzza a többi kutyát, akik szinte biztosan megpróbálják ellopni, a gyengébb minőségű elemes verzióból már nem egy végezte egy nagyobb kutya fogai között. Amíg csak Oz játszik vele, addig nincs baj, az ő harapása elég gyenge, de ha egy nagytestű kutya csócsálni kezdi, a benne lévő áramkör hamar tönkremegy.

Ez esetben marad egy nem világító gumilabdánk, amit ráadásul nem is igazán szeret a kutya, mert ezeket keményebb gumiból csinálják, ő pedig a könnyen rágható játékokat szereti. 

Szóval szerintem megéri megvenni ezt a napfénnyel töltődő verziót, valószínűleg tovább bírja a strapát. Ja, és olyan verziót is lehet kapni, amelyik labdahajítóval is kompatibilis.

A mellettünk lévő lakásba próbált valaki betörni, de hála a biztonsági ajtónak és a közelben őrjöngő kutyámnak, feladta és lelécelt. A pulik született házörzők, és ilyenkor örülök neki, hogy maximális hangerővel jelzik, ha valaki gyanúsan viselkedik a közelben.

Hogy pontosan mi történt, azt valószínűleg nem fogjuk megtudni, mert a tettes kihasználta azt az egy órát, amíg senki nem volt nálunk otthon és ekkor próbálkozott betöréssel a szomszédos lakásban. A bejárati ajtó szétverésének kísérlete biztosan elég hangos volt, de mivel legfelső emeleten, és a társasház többi lakásától elszigetelten vagyunk, valószínűleg nem sokat hallhattak belőle a lakók, akik egyébként is tesznek rá.

Oz viszont otthon volt, és tuti, hogy torkaszakadtából üvöltött végig. Azért vagyok biztos ebben, mert már akkor ezerrel ugatni kezd, ha csak valaki feljön az emeletre, ha pedig motoszkálni kezd (pl. a liftszerelő helyiségben), akkor megőrül, alig lehet lecsillapítani. Mindenre "ugrik", ami kívül esik a hétköznapi életben megszokottól, legyen az zaj, szag, vagy látvány.

Ez néha terhes tud lenni, például amikor az utcán meglát egy bicegő embert, és megugatja, vagy ha valaki egy sörrel jön be a futtatóra, és megérzi a szagát. Ilyenkor persze nagyon örülök neki, hogy ennyire éber, és hogy a jelzései jellegéből sejteni lehet, hogy mi nem stimmel. Ha a szél furcsán mozgat az utcán egy zsákot, akkor csak halkan morog. Ha egy pár az utcán sétálva hangosan veszekszik, akkor hátrahőköl és ugat. Ha pedig úgy érzi, hogy a területe (a személyes tere vagy az otthona) fenyegetve van, akkor veszett módon ugat, olyan hangerővel, ami minden tizenkét kilós kutyának becsületére válna.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy komoly bajtól óvott meg minket: körülbelül egy éves volt, amikor vidéken avarégetés után bementünk a házba, ő pedig kint maradt. Egyszercsak megjelent az ajtóban, és ugatott, igyekezett magára vonni a figyelmet. A kérdésre, hogy mi a gond, elindul kifelé és gyakorlatilag kivezetett a kerti tűzrakóhoz, amiről legurult a földre egy jó nagy, lángoló ág. A figyelmeztetésének köszönhetjük, hogy nem kellett tüzet oltanunk.