Igen, az állatorvos szerint szabad. Egy hasmenéses megbetegedés után nagyjából ugyanazokat adhatjuk neki, amit magunk is eszünk, ha diétázunk.

Ha a kutyának pár napig hasmenése volt, csak fokozatosan szabad visszaállnunk a standard táplálásra. Lábadozás idején bevethetjük a jó öreg diétás trükköket, adhatunk például sós ropit a kutyának, persze csak keveset.

Jó ötlet a vízben főtt krumpli és a rizs is. Utóbbi köztudottan hasfogó, úgyhogy az adagolás meghatározásakor célszerű figyelni, hogy hat, nehogy túl lőjünk a célon. Bár nem minden kutya lelkesedik érte, a reszelt alma is jól jöhet, héj nélkül és akár a rizsbe keverve.

Fontos, hogy próbáljuk meg a lehető legnagyobb nedvességtartalmú ételt összeállítani a kutyának, hogy ezzel segítsük a folyadékpótlást. A probiotikumok jótékony hatására már korábban írtam, most csak megerősítem, hogy mindenképpen ajánlom a használatukat, főleg, ha a kutya antibiotikumot is szedett. 

Rágódtam egy ideig a kérdésen, aztán tegnap a futtatón tapasztaltak megmutatták:  egyértelmű, hogy szerintem mikor kell közbeavatkozni, ha összeverekednek a kutyák.

Őpulisága elég vehemens és – fajtájához méltóan – nem mindig mérlegeli az erőviszonyokat, mielőtt belecsíp egy másik kutya fenekébe. Tegnap is elkövette ezt a hibát egy nagy, kopószerű kutyával szemben, aki rögtön visszatámadt. Idáig nem lett volna baj, miután a kutyámnak azonnal leesett, hogy ezt most fel kell adni. El is szaladt, de a kopó utánarohant és a menekülő kutyát támadtam oldalról, hátulról, ahol érte. Ez volt az a pillanat, amikor fogtam a három méteres, két karabineres puli pórázt és hozzávágtam az agresszív kutyához. A trükk – mint mindig – most is bevált, a támadó kutya nem értette, mi történhetett, kizökkent a támadó lendületből és ez a két másodperc elég volt ahhoz, hogy a gazdája megfékezze.

A futtatón gyakran vannak kisebb csetepaték, ezzel semmi gond nincs. Az egészséges lelkű kutyák néhány vakkantással, apró csípéssel le szokták rendezni a dolgokat. A kanok persze keményebben verekednek, hiszen a dominancia és a szukák meghódítása a tét, de vérző sebet csak ritkán okoznak egymásnak. Ez nem jófejség a részülről, hanem evolúciós szükségszerűség: a természetben azok járnak jól, akik a lehető legkisebb vér- és energiaveszteséggel oldják meg a konfliktusokat és állapítják meg a rangsort. Ez a magyarázat arra, hogy sok állatfajnál a küzdelem szinte kizárólag szimbolikus (kinek szebb a tolla, nagyobb az ollója, stb.).

Viszont ha egy kutya akkor is tovább támad, ha a másik egyértelműen feladta, akkor szerintem ideje beavatkoznunk, mert ez azt jelenti: nem működik nála az a természetes gátlás, ami általában megvédi a kutyákat a súlyosabb sérülésektől. Ez a kvázi harcikutyaként történő viselkedés abnormális és veszélyes. Ha ilyen kutyával akadok össze, legközelebb elkerülöm, mert semmi nem garantálja, hogy ne okozzon komolyabb sérülést.