A felületes szemlélő összekeverheti a schnauzerrel, de ez a Belgiumból származó fajta terelésre specializálódott. Rettenthetetlen őr és családi barát, a bundájával viszont sokat kell foglalkozni.

A fajta első tudatos tenyésztői valószínűleg a flandriai Ter Duinen monostor szerzetesei voltak, akik ír farkasokkal keresztezték a helyi farmokon dolgozó terelőkutyákat, így jött létre a bouvier őse. A fajta elsődleges feladata a marhák terelése és őrzése volt, ezt szépen mutatja a név is, aminek fordítása flamand marhapásztor.

A helyi farmerek  nemigen törődtek a külalakkal, ezért még a huszadik század első évtizedében is több bouvier fajtaváltozatot jegyeztek a belga tenyésztők, köztük a ma már szintén önálló fajtaként jegyzett Briard is szerepelt.  A bouvier első standardjét 1936-ban hozta létre egy francia-belga vegyes bizottság, az FCI viszont csak 1965-ben jegyezte le a nemzetközi standardet.

Ez az izmos kutya a 70 centiméteres marmagasságot is elérheti, durvaszálú dupla bundája pedig a legkeményebb időjárási körülmények között is megvédi. A fajta hűséges, kedves és viszonylag nyugodt, de ha kell, ösztönösen megvédi a családját.

A legtöbb nagytestű, erős fajtához hasonlóan érdemes korán elkezdeni az engedelmességi tréninget és minél több kutyával és emberrel megismertetni, hogy váratlan helyzetekben is nyugodt maradjon. A lakásban viszonylag jól elvan, feltéve, ha megkapja a szükséges mozgást, de inkább vidéki gazdáknak ajánlott.

Ami az ápolását illeti, a bouvier-ket régebben Vuilbaardnak, vagyis koszos szakállúnak is hívták, de nem csak a hosszú szakáll, hanem az egész bunda igényli a rendszeres ápolást.

A gazdák dolgát megkönnyíti, hogy a bouvier trimmelhető, és gyakran snaci fazonra trimmelik, ami még jobban kihangsúlyozza a kutya kvadratikusan izmos alakját. 

1 komment

Címkék: fajta

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr925879837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása