2015.03.30. 10:57
Álterhesség - már megint
Újabb tüzelés ért véget, és megint beütött az álterhesség - most már hivatalos. Egyelőre szelídebb formában, mint a múltkor, nincs takaró őrzés, morgás, viszont van depresszió, nyöszögés, fészkelés. Az állatorvos szerint a fizika tünetek szerencsére nem jelentősek, kicsit megdagadtak a cicik, de ennyi, ettől függetlenül fennáll egy méhgyulladás veszélye. Úgyhogy az eddigi habozás után most végleges a döntés, nyáron sort kerítünk az ivartalanításra, mert ez így veszélyes és nagyon kellemetlen a kutyának is, nekünk is.
A tüzelés legalább két hétig tart, utána pedig hetekig szenvedett az álterhességtől mindhárom évben, nem sok esélyt látok arra, hogy ez megváltozzon. Kisebb kutyáknál a műtéti sokk is kisebb, persze megszervezzük a közös felügyelő szolgálatot. Addig pedig igyekszünk eltüntetni a környezetéből mindent, amihez túlzottan kötődhetne (törülköző, plüss játék, stb.) és a lehető legtöbbet visszük sétálni, hogy kizökkentsük a rossz hangulatból. Ez egyébként nagyon fontos akkor is, ha a kutya haza akar menni, a mozgás mindig javít a lelkiállapoton. Ha szerencsénk lesz, akkor ha túlestünk rajta, a többi kutyával szembeni dominancia is csökken.
Szólj hozzá!
Címkék: ivartalanítás tüzelés
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek