Őpulisága mindig gondoskodik programról, ezúttal viszont olyasmit produkált, ami komolyan megrémített bennünket és egyúttal demonstrálta, mire képes egy nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer és egy fertőzés együtt. A bél-ügyekre érzékenyebbek szerintem itt hagyják abba az olvasást.

Több hete nyüglődünk ilyen-olyan tünetekkel: étvágytalansággal kezdődött, aztán jött a vesegyulladás időnkénti hányással kombinálva, a legutóbbi fejezet viszont minden eddigit felülmúlt. A kutya egy gyulladáscsökkentő gyógyszert szedett a korábbi nyavajáira, de nem jutottunk el a kúra végére, mert vasárnap hányt, és arra gyanakodtunk, hogy a gyógyszer lehet az oka. Már akkor feltűnt, hogy valami nem stimmel az emésztésével, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen ekkor a szokásostól eltérő eledelt kapott, éppen a korábbi betegsége miatt.

Aztán tegnapelőtt éjjel beütött a ménykű. Egy „standard” hasmenéssel kezdődöt, feltakarítottuk és vártuk, hogy lesz-e folytatás, megesik az ilyesmi. Este tíz után a kutya annyira nyugtalanná vált, hogy levittük, gyanítva, hogy folytatódik a program, igazunk is lett. A híg hasmenés mellett a kutya kiadta magából az egész vacsoráját is. Ekkor még mindig nem pánikoltunk, kutyáknál nem ritka, hogy benyalnak valami kórokozót. A helyzet azonban rosszabbodott, a következő órákban a kutya átlag tízpercenként szaladt ki és ami kijött belőle, az egyre kevésbé emlékeztetett hasmenésre, inkább egy enyhén véres váladékra emlékeztetett.

Mondanom sem kell, hogy nemigem aludtunk, próbáltuk nyugtatni a kutyát, miközben egyre ijesztőbb lett a helyzet. Nem csak azért, mert a végén szinte kizárólag vért kakilt a kutya,hanem azért is, mert rövid idő alatt rengeteg folyadékot veszített, amit nem tudtunk pótolni, hiszen inni nem volt hajlandó. Ásványvízbe mártott papírzsepivel próbáltam cseppenként vizet adagolni neki, remélve, hogy nem jön ki belőle azonnal.

Kora reggelre annyira kimerült, hogy alig tudtuk felrázni, már-már úgy tűnt, hogy nincs eszméleténél. Miután nagy nehezen életre pofoztuk, a tenyeremből ivott egy kis vizet és eléggé rendbejött ahhoz, hogy – szinte hihetetlen – saját lábán jött el velünk az állatorvoshoz. A doki azonnal infúziót kötött be, kapott egy fekélygátló gyógyszert és antibiotikumot. Valószínűsíthető, hogy egy újabb fertőzés áll a háttérben, bár gyanús, hogy a korábbi gyulladáscsökkentő is szerepet játszhatott a vérzés kialakulásában.

A nem szteroid gyulladáscsökkentők (ibuprofen, diclofenac, szalicilsav) szedése ugyanis fokozott kockázatot jelent a kutyák számára, a gyomor- és bélvérzés akár már egy tablettától is kialakulhat, de előfordul, hogy csak több évnyi szedés után jelentkeznek a tünetek. Ezért SOHA ne adjatok embergyógyszert a kutyának állatorvosi konzultáció nélkül. Ha pedig vért gyanítotok a kutya székletében, azonnal vigyétek őt állatorvoshoz.

2 komment

Címkék: betegség

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr465759355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

porszem81 2014.01.17. 05:30:01

Soha nem adok embergyógyszert a kutyának, igaz én parázós vagyok, még azoktól is félek amiket a doki ír fel, pedig tudom attól baja nem lesz.
Miránk is ránk hozta a szívbajt a kutya karácsony előtt. Ivartalanítás, műtét után a kutty jól van aztán este észrevettem hogy nagyon fel van dagadva a műtéti hegnél a hasa meg a herezacskója is felvan duzzadva mint állat és csupa lila az egész. Dokit felhív, neaggódjunk, ez normális. Telik az este, 11 óra, kutya hasaalja egyre jobban duzzad, már az egész hasaalja lila véraláfutásos, herezacskója mint egy teniszlabda, doki alszik, ügyelet sehol. Semmit nem aludtunk, én bőgtem meg imádkoztam hogy meg ne haljon de közben már el is búcsúztam tőle, csak az tartotta bennem egy kicsit a lelket hogy a kutya szemmel láthatóan jól érezte magát. Másnap reggel irány a doki, ránéz a kutyára, huu ez nagyon nem jó... vérvétel, kiderül vérzékeny a kutya (vicces így utólag, mert én is az vagyok), gyógyszerek és gyógyszerek. Mostanra helyrejött, de bogyót örökké szednie kell, mert nagyon lassan alvad a vére (8 perc a 2 helyett), nem érnénk be vele a dokihoz ha nagyobb sérülése lenne, elvérezne. Ebben az egész sztoriban csak az bosszant, hogyha műtét előtt csinál a doki egy vérvizsgálatot, akkor egy csomó kíntól megmenthetett volna minket, de gondolom ilyen 20ezres műtéteknél ez már nem fér bele a büdzsébe... vagy az időbe??
Jobbulást a kutyátoknak :)

northern lights 2014.01.17. 12:10:46

"A nem szteroid gyulladáscsökkentők (ibuprofen, diclofenac, szalicilsav) szedése ugyanis fokozott kockázatot jelent a kutyák számára, a gyomor- és bélvérzés akár már egy tablettától is kialakulhat, de előfordul, hogy csak több évnyi szedés után jelentkeznek a tünetek."-embernél is, nem véletlen hogy használati utasításban ott van az evés után és a felnőtt 70kg-os kifejezés...
Jobbulást az ebnek.
süti beállítások módosítása