Lehetséges, bár én még nem találkoztam ilyennel. Olyan kutyával viszont igen, amelyiknek a gazdáját nem érdekelte, mivel is szeretne játszani az állat. Pedig szerencsére óriási a választék és ha sikerül olyan labdát találni, amibe beleszeret a kutya, akkor azt jutalomként is használhatjuk.

A megfelelő labda kiválasztásánál figyelembe kell venni a kutya korát, a méretét, a fajta jelleget, a fogak állapotát és az egyéni kívánságokat is. Egy yorki kölyöknek nyilván nem veszünk teniszlabdát, mert nem boldogul, egy németjuhász növendéknek viszont nagyobb, keményebb labdát érdemes venni, felkészülve arra, hogy úgyis tönkreteszi. Az első és legfontosabb: olyan labdát szerezz, amit a kutya nem tud lenyelni. Kiemelném a kutya szót, ugyanis az ember hajlamos azt hinni, hogy amit önmaga nem nyel le, azt a nála jóval kisebb kutyája sem fogja. Tévedés. A kutyák extrém méretű tárgyakat is le tudnak nyelni, és akad olyan kutya, ami hajlamos erre, hogy miért, arról fogalmam sincs. Szóval jobb inkább a nagyobb méreteket választani.

labdi.jpg

A legtöbb kutya szereti, ha a labdája jól csócsálható, ha úgy lehet rágcsálni, mint egy rágógumit. Vagyis a műanyag borítású vagy túl merev gumiból készült labdákat mellőzzük, vagy ha a kutya harapása erős, akkor tartsunk egy ilyet apportírozáshoz és vegyünk neki egy másikat játékhoz. Városi kutyás társaimnak ajánlom a világító labdákat, ezekkel este is jól lehet játszani és a legtöbb kutya sokkal jobban szereti, mint a világítás nélküli verziókat.

Ha egy kutyus nem szívesen játszik egy labdával és még csak nem is szeret vele rohangálni, mint zsákmánnyal, akkor valószínűleg nem a neki való labdát vettél, próbálj más karakterűt, esetleg valamilyen amorf apport játékot, ami érdekesebben pattog. Ha a kutyád szereti a húzós játékot, vehetsz olyat is, amin kötél van, ezt szívesebben viszi majd.

A teniszlabda könnyen beszerezhető, olcsó és jól dobható, de érdemes figyelembe venni, hogy nagyon hamar undorítóan koszos lesz és a nyállal kevert port nemigen lehet kimosni belőle. Viszont jó választás, ha forgalmas futtatóra jársz, mert így nem ér nagy kár, ha egy másik kutya ellopja vagy tönkreteszi.

A vásárlásnál tartsd észben, hogy a labda fogyóeszköz: elvész, ellopják, kilyukad,tönkremegy. Ha van egy olyan darab, amit a kutya különösen szeret, érdemes ezt különleges alkalmakra tartogatni és csak akkor használni, ha ezzel szeretnéd jutalmazni a kutyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr25551293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röhögő 2013.10.07. 15:06:40

A teniszlabdák egy része két félből ragasztott, ezeket nagyon gyorsan szétkapják. Aztán van olyan amelyik egybe van vulkanizálva, azok tovább bírják. Közös tulajdonság hogy lefoszlik a külső szövet borítás. Célszerű a műanyag hajítót beszerezni hozzájuk, akkor nem kell fogdosni.
A madzagos labdákból csak a tömör fajtát szabad megvenni, mert az üregesnél pillanatok alatt szétválasztják a madzagot a labdától. Olyan kutyának amelyik a madzagot szereti rágcsálni, nem érdemes venni. A tömör madzagos önvédelmi fegyver szintű, úgyhogy eldobásnál figyelni kell másik kutyát vagy ember ne küldjünk padlóra vele. Lehet kapni a teniszlabda szerű fütyülős labdákat, ezek tovább tartanak mint a tenisz, de az áruk a többszöröse. A labdák előbb utóbb kilyukadnak, ha vízbe dobáljuk, akkor lassan megtelnek vízzel, ezért bedobás előtt érdemes a vizek kinyomni belőlük, mielőtt elsüllyed. A Dunába dobálásnál sok labda elúszik. Rengeteg labdát mentett már meg a legnagyobb kutyám, mert bármilyen messziről is kihozza a labdákat. Nem árt nagyobb kavicsokat kiszemelni a környéken, mert azt bedobva irányt mutathatunk a kutyának merre úszik éppen a labda.
Én több kutyával járok, így sok labdát szednek össze, azt illik szétosztani kutyás helyeken. Mondjuk Oakley biciklis napszemüveget is hoztak már a Hármashatárhegyen, azt megtartottam. :-))
süti beállítások módosítása