Az AP által ismertetett sztori főszereplője nemrég levelet kapott a biztosítójától, amelyben a cég közli: hét hónapja van arra, hogy új otthont találjon pit bulljainak, ellenkező esetben elveszíti a lakásbiztosítását. Brad Rainke kutyái soha nem haraptak meg senkit, nem okoztak kárt, a biztosító ügynökei pedig még csak nem is látták őket.

pitbull.jpgA Shelter Insurance Companies levelében veszélyesnek nevezi a kutyákat, az amerikai ügyfél viszont nem érti, miért kell sztereotípiák alapján megítélni a kedvenceit, akiket nem is ismer a cég. Ezt egyébként nem is cáfolja a biztosító, a hírügynökségnek nyilatkozó üzletkötő azt állítja, minden biztosító megkülönbözteti a veszélyes kutyákat.

Az ügynök hozzátette, hogy ő ugyan megpróbált volna segíteni az ügyfélnek és informálni arról, hogy külön fedezet ellenében biztosíthatja a lakását a kutyákkal együtt, de erre nem volt lehetősége, mert – mind mondta – a kliens kutya rasszistának nevezte és hozzávágta a levelet, majd elviharzott.

Az Amerikai  Állatorvos Szövetség adatai szerint tavaly 4,7 millió kutyaharapást jelentettek, évente átlagosan 800 ezer ameriaki fordul orvosi segítségért kutyaharapás miatt. A sztori helyszínén, Indiana államban a kutyák negyedét a State Farm Insurance biztosítja, a cég a múlt évben országos szinten 108 millió dollárt fizetett ki kutyaharapás miatt. Ez a cég kérdőíves felméréssel dönti el, az adott gazda lakását biztosítja-e és nem nyújt külön fedezeti módozatot a veszélyes kutyáknak.

A biztosítók érdekvédelmi szervezetének képviselője szerint cége válogatja, ki hogyan kezeli a kutya helyzetet. Sok biztosító egyaltalán nem vállalja a veszélyesnek titulált fajtákat, míg másiok az úgy nevezett egy harapás szabályt követik. Eszerint az első esetben megtérítik az orvosi költségeket, a következő alkalommal azonban már az ingatlan tulajdonosa fizeti a számlát. Szerencsére akadnak olyan vállalatok is, amelyek egyénileg döntik el, alkalmas-e a biztosításra az adott kutya, sőt, egyes biztosítók tekintetbe veszik azt is, hogy a gazda kiengedi-e a saját ingatlanáró a kutyát póráz nélkül. Erre azonban semmi nem kötelezi őket.

pitbullkozep.jpg

Számokban

Az egyik legjelentősebb állatvédő szervezet, az American Humane Society nem támogatja a veszélyességi szint fajtaspecifikus meghatározását. Tavaly 238-an veszették életüket kutyatámadás miatt az USA-ban, amelyeket legalább 25 különböző fajtához tartozó kutya okozott. Az összes támadási eset 58 százalékában a kutyák a gazdájuk területén haraptak. A szervezet mérései szerint a láncon tartott kutyák 2,8-szer nagyobb eséllyel támadnak, mint a szabadon tartott társaik. A halálos támadások 92 százalékáért kankutyák voltak a felelősök, ezen belül 94 százalékot nem ivartalanítottak.

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr465532993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása