A felületes szemlélő összekeverheti a schnauzerrel, de ez a Belgiumból származó fajta terelésre specializálódott. Rettenthetetlen őr és családi barát, a bundájával viszont sokat kell foglalkozni.

A fajta első tudatos tenyésztői valószínűleg a flandriai Ter Duinen monostor szerzetesei voltak, akik ír farkasokkal keresztezték a helyi farmokon dolgozó terelőkutyákat, így jött létre a bouvier őse. A fajta elsődleges feladata a marhák terelése és őrzése volt, ezt szépen mutatja a név is, aminek fordítása flamand marhapásztor.

A helyi farmerek  nemigen törődtek a külalakkal, ezért még a huszadik század első évtizedében is több bouvier fajtaváltozatot jegyeztek a belga tenyésztők, köztük a ma már szintén önálló fajtaként jegyzett Briard is szerepelt.  A bouvier első standardjét 1936-ban hozta létre egy francia-belga vegyes bizottság, az FCI viszont csak 1965-ben jegyezte le a nemzetközi standardet.

Ez az izmos kutya a 70 centiméteres marmagasságot is elérheti, durvaszálú dupla bundája pedig a legkeményebb időjárási körülmények között is megvédi. A fajta hűséges, kedves és viszonylag nyugodt, de ha kell, ösztönösen megvédi a családját.

A legtöbb nagytestű, erős fajtához hasonlóan érdemes korán elkezdeni az engedelmességi tréninget és minél több kutyával és emberrel megismertetni, hogy váratlan helyzetekben is nyugodt maradjon. A lakásban viszonylag jól elvan, feltéve, ha megkapja a szükséges mozgást, de inkább vidéki gazdáknak ajánlott.

Ami az ápolását illeti, a bouvier-ket régebben Vuilbaardnak, vagyis koszos szakállúnak is hívták, de nem csak a hosszú szakáll, hanem az egész bunda igényli a rendszeres ápolást.

A gazdák dolgát megkönnyíti, hogy a bouvier trimmelhető, és gyakran snaci fazonra trimmelik, ami még jobban kihangsúlyozza a kutya kvadratikusan izmos alakját. 

Tapasztalatom szerint a legtöbb gazda tiltja a pocsolyából ivást, de ennek nem mindig tudnak érvényt szerezni. Következzen egy kicsit ijesztő összefoglaló, amelyből kiderül: nem a városi finnyáskodás indokolja a tócsázás tiltását.

A pocsolyák, illetve a kisebb állóvizek könnyen felmelegszenek, a  langyos víz pedig ideállis szaporodóhely sokféle baktérium és parazita számára. A legfontosabb és legveszélyesebbek:

Giardia intestinalis – A parazita állati ürülékkel kerül a pocsolyákba és más állóvizekbe, ahol a hőmérséklettől függően akár három hónapig is életben maradhat. A kórokozó legtöbbször hányás és hasmenést okoz embereknél és kutyáknál is, a fertőzött kutya továbbadhatja a vírust az ürülékével. A giardia ellen ugyan létezik vakcina, ez azonban csak a kórokozó továbbterjesztését akadályozza meg, a fertőzést nem.

Coccidia – Szintén ürülékkel terjed és nyálkás hasmenést okozhat. Megfelelő kezelés hiányában a kutya széklete vérresé válhat, a baktérium maradandóan károsíthatja a kutya beleit.

Leptospira – A leptospirosis talán a legismertebb az ilyen típusú fertőzések között. A meleg vízben tenyésző kórokozó hányással, hasmenéssel és izomfájdalmakkal járó betegséget vált ki, amely később súlyos vese- és májelégtelenséggé változhat. A leptospira ellen is létezik vakcina, ez azonban csak bizonyos válfajok ellen nyújt védelmet.

Kék, zöld alga – Ha olyan pocsolya vagy tó mellett sétáltok el, amelynek a felszínén hab van, vagy békanyál réteg, messze kerüljétek el. Az algák cyanobaktériumot hordoznak, amely a bőrirritációtól a hasmenésen át a bénulásig számtalan tünetet válthat ki. A sokszor nehéz légzéssel járó fertőzés halálos kimenetelű is lehet. 

A tavak kevésbé veszélyesek, mint a pocsolyák, ugyanakkor a fertőzésveszély itt is fennál. Ha nagyobb túrára indultok, mindig legyen nálad egy palack víz, amivel megitathatod a kutyát.