Javul az idő, egyre többen sétálnak a parkban, ezzel párhuzamosan egyre többször fordul elő, hogy potenciális veszélyhelyzeteket kell megelőzni kutyasétáltatás közben. A poén: a bátor, sőt, magukat kutyabarátnak tekintő járókelők gyakrabban kerülnek ilyen helyzetbe, mint azok, akik félnek.

 Nem tudom, most mi a helyzet, de pár éve még elterjedt volt az a nézet, hogy "a kutyáktól nem szabad félni, mert megérzik, és nagyobb eséllyel harapnak meg". A kutyák természetesen érzik a félelmet (ilyen orral az lenne a fura, nem éreznék), de a saját városban sétáltatós tapasztalatom azt mutatja, hogy éppen a félős emberekkel van a legkevesebb baj. Ők ugyanis egyszerűen elkerülik a kutyát. Sokkal többen vannak, akik valószínűleg nem félnek a kutyáktól, vagy éppen szeretik őket, és\vagy csak mennek a maguk dolga után, és fel sem fogják a kockázatot.

Pár példa:

• Játszunk a parkban, a kutya úgy tizenöt méterre tőlem lefekszik lihegni labdázás közben, én szemmel tartom. Egyszercsak előbukkan egy fa mögül egy félrészeg hajléktalan\depressziós tizenéves\munka után hazafelé siető ember, és egyenesen a kutya felé indul. Gyorsan közeledik, a kutya pedig neki háttal fekszik, és erősen liheg, így sokáig nem hallja meg a fűben felé siető ember lépteinek a zaját. Én a lehető leggyorsabban odamegyek a kutyához, miközben igyekszem a figyelmét magamon tartani, mert tudom, hogy ha hátrafordul, és egy gyorsan felé közeledő embert lát, ugatni fog, és kész a konfliktus. 
• Játszunk a parkban, egyszercsak megjelenik anyuka, és előtte jópár méterrel szalad egy kisgyerek, aki éppen azon a helyen akar átmenni a játszótérre, ahol mi labdázunk a kutyával. Gyorsan leültetem a kutyát, kérem, hogy figyeljen. Ő gyanakodva nézi a gyereket, aki a füvön hagyott labdához nagyon közel fut el, de nem morog, és ülve marad, kap is egy jutifalatot a helyes viselkedésért.
• Játszunk a parkban, és előkerül valaki, aki szerint a kutyám nagyon cuki, és kérdezés, ismerkedő szaglászás kivárása nélkül nyújtja a kezét felülről, egyenesen a kutya pofája felé. Oz hátrahőköl, rosszabb esetben kicsit morog is. Sok kutyához hasonlóan nem tolerálja az ilyen közeledést. Erről itt írtam részletesen.

Tudom, hogy ha póráz nélkül futtatom a kutyát, az én felelősségem, hogy ne legyen semmilyen konfliktus, igyekszem is megelőzni minden ilyen helyzetet. Azért mégis jó lenne, ha a járókelők egy kicsit gondolkoznának, és egy pillanatra felmerülne bennük, hogy egy érzékeny élőlényhez közelednek, aki megijedhet attól, hogy egy ember feléjük menetel, vagy az arcába nyúlkál. A kutyáknak is van személyes tere, aminek a tiszteletben tartása mindenkinek érdeke.

A napokban jelent meg a hír, hogy egy pitbull leharapta egy kisgyerek fülét, miután veszélytelennek nyilvánították annak ellenére, hogy hasonló esete volt korábban. A harci kutyák ügyében az állatvédelem elvakult művelése, és az "irtsuk ki az összeset" mentalitás csatázik évek óta, de nem sok szó esik arról, hogyan lehetne valójában megoldani a problémát.

 Sok kis harapás

Kezdjük a számokkal: nemzetközi szinten semmi nem igazolja, hogy a harci kutyák (pitbull, staffordshire terrier, stb.) többször támadnának, mint más fajták, sőt. Relatíve kevesen tartanak bull típusú kutyát, míg retrieverből, labradorból rengeteg van, így természetesen nagyobb a valószínűsége, hogy az utóbbi fajták okoznak több sérülést.

A statisztikákban a legnépszerűbb fajták szerepelnek a harapási esetlisták élén, de a felmérések a módszertanuk miatt alkalmatlanok arra, hogy felderítsék: valóban hajlamosabbak-e a támadásra a harci kutyák. Ugyanakkor ezek a fajták erősen harapnak és hajlamosak a zsákmányolásra (erről bővebben lejjebb), nagyobb eséllyel okoznak komoly sérüléseket, mint más fajták, emiatt gyakrabban kerülnek be a híradásokba. 

Ostobaság a topon

" Egy hatéves vásárhelyi kisfiú fülét harapta le minden előzmény nélkül az a kutya, amely szilveszterkor Makón egy földön fekvő emberre támadt."

Először is hadd gratuláljak a Délmagyar újságíróinak ezért a szuper oximoronért, amely tökéletesen jellemzi a pitbull\ harci kutya helyzet hazai kezelését. A cikkben szereplő kutyáról bebizonyosodott, hogy hajlamos rátámadni a földön fekvő emberre, akit nyilvánvalóan prédának néz. Az állatvédők megakadályozták az elaltatását, de arról már nem esik szó, hogy megpróbálták-e tesztelni a viselkedését, tréningezni, és főleg: tájékoztatni a gazdát arról, hogy milyen helyzeteket tanácsos elkerülnie. Magyarországon nincs protokoll a balesetet okozó kutyák társadalomba való visszaengedésére, és természetesen pénz sincs az ilyen típusú programokra. Egy dolog, hogy a gazda nem fogta fel, hogy a kutyája zsákmányoló ösztöne újra balesethez vezethet, a nagyobb gond az, hogy "papírt kapott róla", hogy a kutyája nem veszélyes. 

Veszélyes örökség

Azzal kezdtem, hogy a harci kutyák ügyében szélsőges, és érzelmektől fűtött vita zajlik, de a megoldáson senki nem gondolkozik. Szerintem ennek az első lépése az lenne, hogy szembenézzünk a ténnyel: a bull típusú kutyák őseit - mint a nevük is mutatja - eredetileg azért tartották, hogy az orruknál fogva megragadják, és addig fogják a bedühült, kiszabadult bikákat, amíg "megadták magukat", és vissza vihették őket az istállóba, vagy ahova éppen akarták.

Angliában valószínűleg már a XI. században elterjedtek a "bull biter" kutyák, amelyek ekkor még nem alkottak egységes fajtákat. A klasszikus bikafogó munka mellett hamar elterjedtek a viadalok, ahol a kutyákat vermekben (pit) szándékosan ráuszították a bikákra.

A bikafogást a XIX. században betiltották, de -ahogy az várható volt - a kutyaviadalok folytatódtak, ezúttal már bika nélkül. Az illegális viadalok rendezése nagy üzlet, a bűnözők úgy szelektálják a kutyákat, hogy csak a legerősebb, legagresszívabb állatok maradjanak életben. A bull kutyákat a britek honosították meg az Egyesült Államokban, ahol terelő, és munkakutyaként kezdték el dolgoztatni őket, a népszerűségük az első világháborút követően nőtt (fent láthatjátok a világháborús propaganda plakátot, amin a pitbull az amerikai erőt szimbolizálja), ugyanakkor az Amerikai Kennel Klub a harci örökség miatt csak 1936-ban ismerte el önálló, amerikai fajtaként a pitbullt.

A mai "harci kutya" fajták sokban eltérnek egymástól, de általánosságban elmondható, hogy izmosak, a szőrük rövid, a koponyájuk a testméretükhöz képest nagy, jókor helyet biztosítva a harapás erősségét meghatározó izmok feltapadásának (bár harapáserősségben elmaradnak a rottweilerek és a németjuhászok mögött). 

A pitbull, aki nem tudja, mit jelent, hogy "ereszd"

A napokban a parkban szóba elegyedtem egy pitbull tulajdonossal, miután láttam, hogy minden alkalommal a nyakörvénél fogva felemeli a kutyáját, miután az visszahozta a labdát. Mint kiderült, a kutya állítólag semmilyen kérésre nem adja vissza a labdát, ezért kell ezzel a "fojtogatásos" módszerrel megszerezni tőle. A gazda állította, hogy próbálkozott jutalomfalattal, másik labdával, de semmi eredmény. Mint mondta, a tenyésztőt is kérdezte erről, aki csak annyit mondott, ez ilyen zsákmányolós kutya. Nem merült fel, hogy megpróbálta-e következetesen, kölyökkortól megtanítani a kutyának az "ereszd" parancsot.

Ez az egyébként jóindulatú ember, aki hobbikutyaként tart pitbullt, nagy valószínűséggel egy időzített bombán ül, és mindent megtesz azért, hogy az időzítő tovább ketyegjen. Elég egy rossz helyzet, a kutya megharap egy másik kutyát vagy embert, és a gazdája hiába próbálja majd a nyakörvét szorongatni vagy elcibálni az állatot. El tudjátok képzelni, hogy a kutyát a nyakörvénél fogva emelgeti, miközben Mari néni karja az állat szájában van?

Rengeteg felkészületlen ember tart kutyát az országban, és ennek sok harapás az eredménye. Az esetek többsége azért sikkad el, mert nem történik maradandó sérülés, a legtöbb kutya harapás után enged. De mihez vezet, ha inkompetens, ostoba emberek tartanak erős zsákmányoló ösztönnel rendelkező kutyákat, amelyek fölött nincs kontrolljuk? Mihez vezet, ha következmények nélkül működhetnek a kutya szaporítók, és a fajták idegrendszeri stabilitását nem ellenőrzi senki a legális tenyésztésben sem? 

Csak a tudatos fajtagondozás, és a gazdák felkészítése jelenthet megoldást a mostani helyzetre, de semmilyen jel nem utal arra, hogy ez megvalósulhat.