A közelmúltban egy tizennégy éves kislány vesztette életét Nagy-Britanniában, miután négy kutya támadta meg egyszerre. A tragédia nyomán újrakezdődött a veszélyes kutyák tartását korlátozó szabályozás szükségességéről szóló vita és napvilágra került néhány igencsak ijesztő adat.

Az állategészségüggyel országos szinten foglalkozó PDSA Animal Wellbeing (PAW) jelentése szerint háromból egy kutyataulajdonost már megharapott  egy kutya és a megkérdezettek 51 százalékának az ismerősei egyikét is érte már támadás. A BBC-n olvasható riport szerint a szocializáció hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot. A bejelentett kutyatámadási esetekben a gazdák mindössze 21 százaléka szocializálta a kutyát élete első fél évében.

Mint minden ilyen esetben, most is elkezdődött a vita arról, érdemes-e bizonyos fajtákat veszélyesnek nyilvánítani. A brit Kennel Club továbbra is tiltakozik az elképzelés ellen, azt állítva, hogy a szabályozás csak a rendőrségi erőforrások elpazarlását okozná, hiszen a hatóságok egy-egy fajtára koncentrálnának ahelyett, hogy a valóban problémás kutyákat próbálnák kiemelni a társadalomból. Emellett – véli a Kennel Club – a veszélyesnek bélyegzett kutyákat sokkal nagyobb eséllyel tartják azok, akik rossz célokra akarják őket felhasználni és szándékosan agresszív viselkedésre nevelik őket.

A Staffordshire Bull Terrier Club hasonló véleményen van,  a klub vezetése hozzáteszi: a jelenlegi szabályozás csak a kutyákat bünteti a támadásokat követően, míg a gazda gyakorlatilag büntetlenül megússza az esetet, ezen változtatni kell.

A Távközlési dolgozók szakszervezete azt szeretné elérni, hogy a veszélyes kutyákra vonatkozó törvény magánterületen is érvényes legyen (erre egyébként a mostani módosítási javaslattal van esély). Az érdekképviselet emelett azt várja a kormánytól, hogy figyelmeztesse a kutyatulajdonosokat a kötelezettségeikre és vezessen be kötelező biztosítást a területen.

Abban mindegyik érintett szervezet egyetért, hogy a jelenlegi szabályozás teljesen alkalmatlan a probléma kezelésére és többet kell tenni a megelőzés érdekében.

Úgy látom, érdemes pár szóban megtárgyalni, pontosan mit nevezünk állati mellékterméknek, mert egyesek talán azt gondolják, ez valami fantázianév, amit úgy használunk, ahogy akarjuk.

Kezdetnek a kommentek kapcsán szögezzük le: a bél nem állati melléktermék, hanem belsőség, de persze csak megfelelő tisztítás/ártalmatlanítás után használható fel takarmányozásra.

Lássuk a hivatalos leírást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tolmácsolásában:

„Az állati melléktermékek olyan állati eredetű termékek, amelyeket nem szánnak emberi fogyasztásra. Ezek az anyagok kockázatot jelentenek az emberi és az állati egészségre, amennyiben azokat nem kezelik, vagy használják fel biztonságos módon.

Nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre példák az állattartó telepeken elhullott gazdasági haszonállatok tetemei, kedvtelésből tartott állatok tetemei, de ide tartoznak az olyan húsok, halak, tej és tojás, illetve ezek termékei is, melyeket különböző okok miatt nem szánnak emberi fogyasztásra. Más példák az állati melléktermékekre a bőrök és irhák, a gyapjú, a csontok, szarvak és paták.”

A szabályozás részletezi a melléktermékek típusait és azt, hogy ezeket hogyan és milyen formában lehet felhasználni. Szigorő előírások betartása mellett bizonyos állati melléktermékekből készíthető „kedvtelésből tartott állat eledel”, illetve „kennelekben tartott kutyák takarmányozására” szánt eledel is.

Aki szeretne elmerülni a témában, itt tájékozódhat

Összeségében tehát az állati melléktermékek kutyaeledelként történő feldolgozása –amennyiben betartják a szabályokat a gyártás során – teljesen szabályos és nem jelent veszélyt az állat egészségére. De nem véletlenül nevezzük ezeket mellékterméknek, azt hiszem, nem kell kifejtenem, hogy táplálkozási érték szempontjából mi a különbség ezek és az értékes húsok között.