Triviálisan hangzik, de nap mint nap szembesülök azzal, hogy a szülők (akik valószínűleg maguk sem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a kutyákról)  nem tanítják meg a gyerekeiket arra, hogyan közeledjenek a kutyákhoz, sőt, sokszor beléjük nevelik a félelmet, amivel maximalizálják a harapás kockázatát.

A kisebb (3-10 éves) gyerekek körében jellemzően kétféle reakciót látok, ha kutyával találkoznak:

Aki meg akarja szeretgetni a kutyát

Tegnap is találkoztam egy ilyen esettel: a gyerek meglátta Ozt és habozás nélkül elkezdett közeledni felé, kissé előredőlve, a kezét előrenyújtva, olyan testtartásban, mint aki meg akarja ragadni, mint egy játékot. Hátra kellett lépnem és közéjük állnom, mert Oz persze morogni kezdett. A gyerek megsértette a személyes terét, ráadásul a testtartásával és a szemkontaktussal is fenyegetést sugallt. Mondanom sem kell, hogy az anyja nem szólt neki, hogy ezt nem így kéne, sőt. azt sem hagyta, hogy én mondjak két mondatot arról, miért nem lesz ez így jó. Az ilyen esetek általában úgy végződnek, hogy a szülő elrángatja a gyereket, aki így soha nem fogja megérteni, hol volt a hiba. 

Aki megijed a kutyától

Szerencsésebb esetben csak arrébb húzódik a gyerek, de sokszor elkezded kapkodni, sikítozik, ugrál, ha van a kezében valami, elkezdi lóbálni - szóval mindent megtesz, ami fullra tolja a kutyában a feszültséget és ezzel veszélybe sodorja önmagát. A tapasztalt gazdák nagy ívben elkerülik az ilyen, láthatóan bizonytalan gyerekeket, én ilyenkor mindig pórázon tartom a kutyát, hogy biztosan ne legyen gond. De nem egyszer láttam olyat, hogy egy gyerek hisztériuksan reagált, amikor a kutya közeledett hozzá. A legrosszabb, amikor a gyerek megpróbál elfutni, hiszen a kutya jó eséllyel utána rohan vagy azért, mert játszani akar vagy azért, mert bekapcsolt nála a zsákmányszerzési ösztön.

Fontos lenne megértetni a szülőkkel, hogy az ő felelősségük is az, ami a kutya-gyerek találkozáskor történik. Aki félelemre kondicionálja a kicsiket, az kihívja maga ellen a sorsot, csakúgy, mint aki nem érteti meg a gyerekekkel, hogy a kutya érzékeny lény, amit nem lehet megszorongatni vagy felkapni. Pedig nem volna nehéz, nézzétek ezt a helyes kis információs plakátot:

Csak az emberek rosszindulatúak, a kutyák félnek, megpróbálják megvédeni magukat vagy kimenekülni egy olyan helyzetből, amiben fenyegetve érzik magukat. Kutyaharapás soha nem történik előjelek nélkül, tehetünk azért, hogy elkerüljük a veszélyhelyzeteket.

A Tufts Egyetem a közelmúltban 256, halállal végződő kutyaharapási esetet vizsgált meg, hogy felderítse, mi vezetett a tragédiához. Az eredmények szerint hét fő faktor játszott döntő szerepet, az esetek 80,5 százalékában ezek közül legalább négy egyszerre volt jelen:

• Nem volt jelen tettrekész ember, hogy segítsen (87 százalék)
• Nem ismerte egymást a kutya és az áldozat (85 százalék)
• A tulajdonos nem ivartalaníttatta a kutyát (84 százalék)
• Az áldozat fizikailag képtelen volt megfelelően reagálni (5 év alatti gyerek, testi vagy szellemi fogyatékos) (77 százalék)
• A kutyák el voltak zárva a pozitív emberi reakcióktól (76 százalék)
• A tulajdonos rosszul nevelte a kutyát (37 százalék)
• A tulajdonos elhanyagolta, bántalmazta a kutyát (21 százalék)

A felmérés emellett kimutatta, hogy a halálos kutyatámadások esetében a kutya fajtája nem növelte a harapás kockázatát.

 Ezektől az esetektől külön kezelendő a kevésbé veszélyes, de sokkal jellemzőbb forgatókönyv, amikor normális körülmények között tartott családi kutya harap meg ismerőst, például a gyereket. Az Im Not a Monster weboldal készítői arra hívják fel a figyelmet, hogy a kutyaharapás soha nem a "semmiből" jön, mindig vannak előjelei, sokszor hónapokig halmozódik a kutyában a feszültség, mielőtt harapna. Bármelyik kutya haraphat, nem szabad abba a hitbe ringatni magunkat, hogy ha a kutya eddig eltűrt mindent a gyerekektől, akkor ez így is marad.

Az élethelyzetek változnak és a kutya a stresszt kiváltó tényezők halmozódására harapással reagálhat. Ha például fél a nagyobb kutyáktól, utálja a gördeszkásokat és azt sem szereti, ha megsimogatják a fejét, ez a három trigger együtt már kiválthatja a harapást, míg önmagukban még a tolerálható szinten maradnak. Erre jó illusztrációt ad ez az ábra:

Hogy az ilyen eseteket elkerüljük, soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket és a kutyát és tanítsuk meg a kutya testbeszédének az értelmezését. Ha egy gyerek megérti, mikor jobb békén hagyni az állatot és mi az, amit nem szabad vele megpróbálni, minimálisra csökkenthető a kockázat. Ehhez újabb segítset nyújt Lili Chin plakátja: