Én sajnos nem rajzolok olyan jól, mint Lili Chin, de összehegesztettem két képet, hogy megmutassam, mi a különbség egy lazán ácsorgó és egy feszült kutyus között. Sokan úgy gondolják, ez teljesen világos, és fölösleges ilyesmivel foglalkozni, de sajnos naponta bebizonyosodik, hogy nem így van.

Természetesen most is Őpuliságát hozom fel példaként, hiszen őt látom a legtöbbször. Ha idegennel találkozik, az esetek legalább felében a testbeszédével jelzi, hogy nem szeretné, ha közelednének hozzá, mégis egy csomószor előfordul, hogy nekem kell lebeszélnem az embereket arról, hogy közelebb jöjjenek. Ilyenkor nekem kell arrébb húzódnom vagy továbbmennem, mert biztos, hogy Oz nem gondolja meg magát, őt nem lehet lebeszélni arról, hogy tartson valakitől. Ha az utcán, pórázzal sétálunk, akkor általában áthívom a kutyát a delikvenssel átellenes oldalamra, hogy a közeledő ember és közte legyek, de nem kevesen vannak, akiknek ilyenkor sem esik le a tantusz, csak amikor meghallják a morgást.

A gyönyörű goldie a fenti bal oldali képen szerintem valamilyen vadat figyelhet, az biztos, hogy az egész idegrendszere ki van hegyezve. Ez a testtartás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kutya támadni fog, de az is tuti, hogy nem barátkozásra van hangolva, ha odamegyünk hozzá, valószínűleg elhúzódik vagy hátrébb lép. 

A jobb oldalon viszont egy relaxáló, simizésre kész kutya néz ránk, a semleges fültartás, a lazán nyitott száj és a leengedett farok jelzi, hogy nyugodtan közelebb mehetünk és bemutatkozhatunk, illetve elmélyíthetjük a barátságot. A kutyák nem mosolygnak abban az értelemben, mint mi, de a lazán felfelé ívelő, kicsit nyitott száj egyértelműen a barátságosság jele. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.