Magyarországon kevésbé divatos mélyhűtött csemegéket adni a kutyáknak, pedig a legtöbb kutya imádja a fagyit, amit otthon, akár maradékból is elkészíthetünk.

A Dog Tipperen olvastam egy ötletet arra, hogy az előzőleg megfőzött csirkemáj főzőlevét kis pohárformákba öntve lefagyaszthatjuk és kész az egészséges kutyafagyi. Szerintem az ötletet bármilyen aprólékkal felturbózhatjuk, sőt, akár a megmaradt leves egy részét is eltehetjük kutyafagyinak, feltéve, hogy kellően higítjuk.

Erre azért van szükség, mert az emberi fogyasztásra szánt húsleves általában fűszeres, ez pedig nem tesz jót a kutyáknak. Viszont ha mondjuk kétszeresére higítjuk, máris fogyasztható.

A kutyák sokáig elvannak vele, nem hízlal túlzottan és a pénztárcát is kíméli. Külön előnye, hogy a levesbe beintegrálhatunk ezt-azt, ha tovább akarjuk fokozni az élményt. Például megvárjuk, amíg a kutyafagyi már kásásra hül, de még nem fagyott keményre és ezen a ponton beleszúrunk egy-egy kutyaropit. Voilà, kész a pálcikás kutyajégkrém, mi pedig elpasszoltuk a levesmaradékot, amit sajnáltunk kiönteni, de senki nem akarta megenni.  

Immár tudományos kutatás is igazolja, hogy a kutyaúszás valójában nem más, mint járás a víz alatt.

A West Chester University munkatásainak köszönhetjük, hogy már hivatalosan is tudjuk, amit sokan sejtettünk: a kutyák egyszerűen járnak a víz alatt, ezt nevezzük kutyaúszásnak. Frank Fish és csapata összesen nyolc kutyát figyelt meg úszás közben a yorkshire terriertől az újfundlandiig. A kísérlethez a Pennsylvaniai Egyetem lovaknak szánt, kristálytiszta vízű gyógymedencéjét használták, ahol pontosan megfigyelhették, hogyan úsznak a kutyusok.

A Discovery által ismertetett megfigyelések szerint a járás és az úszás között mindössze annyi a különbség, hogy a kutyák gyorsabban és nagyobb hajlásszögben mozgatják a lábukat, amikor a vízben vannak. A fajták között gyakorlatilag nincs eltérés ebben a tekintetben.

Ez az úszási technika, aminek segítségével a teknőstől az emberig sok faj a víz felszínén tud maradni, Fish szerint evolúciós jelentősséggel bír. A kutató szerint az eredmények arra utalnak, hogy a ma vízi életmódot élő emlősök, például a bálnák és a delfinek is eleinte a szárazföldről csobbantak a vízbe, ahol egyre több időt töltöttek, miközben csont- és izomrendszerünk fokozatosan alkalmazkodott az új körülményekhez.