2013.10.09. 17:17
Ilyen ételekkel mérgezzük a kutyáinkat
A legnagyobb brit állatfelszerelés-kereskedő cég, a Pets at Home háromezer kisállat tulajdonost kérdezett meg arról, mivel eteti a kutyáját, cicáját. Mint kiderült, nagyon sok gazda ad gyümölcsöt és csokit a kutyájának, annak ellenére, hogy ezek az ételek ártanak, sőt, akár meg is ölhetik az állatot.
A háromezer megkérdezett gazda kétharmada bevallotta, hogy sajtot is szokott adni a kedvencének, annak ellenére, hogy ez sem a kutyáknak, sem a macskáknak nem ajánlott, mert nehezen emészthető. Ennél is ijesztőbb, hogy a felmérésben résztvevő brit gazdák harmada elmondta, hogy gyümölccsel is eteti az állatokat, ami szintén nem ajánlott. A szőlő és a mazsola például egyenesen tilos, mert súlyos májbántalmakhoz vezethet. A Daily Mail cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a kutyák már pár szem mazsola elfogyasztásába is belehalhatnak.
Húsz gazda közül egy rendszeresen csokoládéval eteti a kedvencét, holott az állatorvosok jó ideje próbálják meggyőzni a gazdákat arról, hogy a teobromin árt a kutyáknak és akár kis dózisban is halálos lehet. Ennél már csak az megdöbbentőbb, hogy tíz százalék teát és kávét is ad az állatnak, ami nem csak teljesen értelmetlen, de nagyon veszélyes is.
Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a megkérdezettek több mint negyede keksszel, kenyérrel és rágcsálnivalókkal eteti a kutyáját/macskáját, ami egyenes út az elhízáshoz és az emésztési gondokhoz.
És a slussz poén: a gazdák kétharmada a saját ételéből is ad a kutyának, 39 százalék pedig azt mondta, hagyja, hogy a kutya/macska kiszolgálja magát az asztalnál.
1 komment
Címkék: fehérje szénhidrát kutyaeledel
2013.10.09. 14:51
Hogyan szarvasgombásszunk kutyával?
Oregonban egyre több szarvasgombász vált disznóról kutyára, mert velük sokkal könnyebb bánni, ráadásul nem is éreznek kísértést arra, hogy elfogyasszák a zsákmányt.
Mint azt valószínűleg tudjátok, azért szokták disznóval keresni a szarvasgombát, mert a malacok imádják, jó a szaglásuk és ráadásul ösztönösen ki is túrják a gombát, ha megtalálták. Csak az a gond, hogy nagyon szeretik is, ezért - a mother nature network szerint – sok szarvasgombásznak hiányzik egy-két ujja...
Ez a probléma könnyen megoldható azzal, hogy kutyára cseréljük a concikat. Egy korábban bombakereső kutyák képzésére szakosodó kutyakiképző, Glenn Martyn szerint nem túl nehéz megtanítani a kutyákat erre a mesterségre. A kiképzés során először szarvasgomba olajjal itatja át a különböző játékokat, amiket a kutyának meg kell keresnie, így a kutya összekapcsolja a gomba illatát a „keresd” paranccsal. Ha megtalálta a kövek, levelek és végül a föld alá rejtett játékot, jutalomfalatot kap. Amint ez jól megy, szarvasgombával is el lehet kezdeni gyakorolni és szerencsés esetben ezután a kutya készen áll a gombászásra.
A kutyák feladatnak tekintik a szarvasgomba felkutatását, amiért jutalom jár, úgyhogy velük nem kell megküzdeni a zsákmányért, ellentétben a disznókkal. És ráadásul, ha az ember kutyával sétál az erdőben, nem tűnik fel senkinek, hogy mit csinál, ellentétben a malac sétáltatással. Utóbbi szempont igen lényeges, mert ahogy egy szarvasgomba van, ott jó eséllyel több is nő és az ára típustól függően 80-100 ezer forint is lehet.
Utolsó kommentek