Ebben az országban sok kutyás és kutyátlan ember akad, aki ideje nagy részét azzal tölti, hogy megindokolja, miért is nem jó kutyát tartani. Az ilyen egyedek jó része nem áll meg itt, neked is megmondja, hogy mit és hogy kéne csinálni a kutyáddal. Összegyűjtöttem a legfárasztóbb, legidiótább szövegeket, amikkel gyakran találkozom.

"Az ilyen kutya nem való lakásba"

Jellemző verziók: "ezt a fajtát nem lehet lakásban tartani, ennek a pusztában\erdőben\horhosban. stb. van a helye". Illetve "volt nekem egy husky keverékem, de megharapta az arcomat, pedig én csak játszottam vele, úgyhogy most apámnál van vidéken, nem való az ilyen kutya lakásba". Kutyásként hamar rájössz, hogy a világ kb. összes problémáját vissza lehet vezetni oda, hogy egy kutya "nem való a lakásba".

A gyíkember elmélethez hasonló logikával működő állítást megfogalmazó emberek közös vonása, hogy valójában nem érdekli őket a kutya, mint állatfaj, még kevésbé érdeklődnek az egyes fajták vonásai iránt és úgy általában magasról tesznek a kutyatartásra (akkor is, ha egyébként van kutya a birtokukban). Ezekkel szót érteni nem lehet, érvekre nem kiváncsiak, például hiába próbálod nekik megmagyarázni, hogy egy beagle valószínűleg kevésbé érzi jól magát a városi életben, mint egy puli. Az meg végleg nem érdekli őket, hogy te naponta átlag két órát intenzíven mozgatod a kutyád, nem csak a háztömb körül caplatsz vele tíz percig.

Disclaimer: Tudom, hogy vannak olyan kutyák, amiket tényleg nem ajánlott lakásban tartani, mert nagy a helyigényük és fontos nekik, hogy szabadon mozoghassanak, vagy nem jó nekik a fűtött kégli, pl. kaukázusi juhász, bernáthegyi, stb. Ezek az outdoor fajták viszont soha nem szoktak szóba kerülni az említett társalgásokban, valószínűleg azért, mert ehhez a fajták ismerete lenne szükséges.

kuty_7.jpg

"Az én kutyámat nem zavarja, hogy napi tíz órát egyedül van"

"Eljátszik a macskával, alszik, kinéz az ablakon" - persze persze, a te kutyád kifejezetten szeret egyedül lenni, és nem arról van szó, hogy felelőtlenül bevállaltál egy kutyát olyan életmódhoz, amibe gyakorlatilag nem passzol bele és egy árva lépést sem teszel azért, hogy jobb élete legyen. A fenti mondat érdekessége, hogy általában kéretlenül mondják el neked, gondolom azért, mert a gazdák kompenzálni akarnak akkor is, ha senki nem vonja kérdőre őket arról, hogyan egyeztetik össze a kutyatartást, és a melót.

 "Az én kutyám hülye"

Futtatón, séta közben elhangzó, rohadtul idegesítő mondat, általában azt szokták így "magyarázni" a gazdák, amikor a kutyájuk ki akarja venni a kezemből a labdát vagy felszed minden ágacskát, és próbálja elfoglalni magát.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr788023130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.10.26. 17:09:35

Ez csak azért nem teljesen igaz, mert vannak kutyák, akiknek óriási mozgásigényük van és a lakásból ritkábban jutnak ki szaladgálni, mint amennyit egy kertben tudnak mozogni. Pl. a vizsla. Rengetegen tartanak vizslát lakásban, leviszik kétszer, vagy háromszor és olyankor a vizsla tombol. Kevés idegesítőbb kutya van a futtatókban mint a vizslák. Zizeg, zsizseg, felugrál, pofátlankodik. Nyilván nem az ő hibája és talán nem a lakásba nem való a helyes kifejezés, hanem ilyenkor azt kellene mondani, hogy "Öreg, neked nem való!", de életem során csak néhány nagyon öreg vizsláról mondhattam el, hogy nem akartam lelőni az első percben.

Aranyi Gábor 2015.10.27. 01:00:04

@Guadalupei Szűz: Halványlila segédfingod nincs arról, amiről ugatsz. A vizsla MUNKAKUTYA, alapból úgy van huzalozva, hogy kajtassa az apróvadat. Hegyen-völgyön, erdőn-mezőn, szárazon és vízen GYORSAN... Ha éppen nem ezt teszi, akkor odabújik a gazdájához, és kipiheni az elmúlt és várható fáradalmakat. Szinte semelyik kutyának nem elég a kifutó, illetve az, h. a gazdik lemennek velük oda, és az összeereszthető dögökkel lefárasztatják egymást - míg ők elküldik Orbánt/Gyurcsányt az anyjába 1000X. A vizsla lakásban is, de a kertben is "elfoglalja magát" - és páratlan rontó-bontó leleményről tesz tanúbizonyságot. Le kell fárasztani, értelmesen. Min. 3 km-t tiszta erővel kell vele futni, napi 3-4 óra séta sétatempóban. AZTÁN sem lehet nyugta tőle az embernek, mert bújik hozzád, és ha megzavarod ebben - morog. Kajla, nyílt szívű és hallatlanul érzékeny, büszke kutya. Szeretetből lehozza a csillagokat, és kihozza a szarvast a susnyásból, szárcsát a vízből 2 km-t úszva - de fenyíteni nem lehet, sem keményen bánni vele. Ha valakivel "ökör" a vizslája, nem a vizslát kell lelőni... 18 órát képes egyvégtében pörögni... El kéne olvasnod a Most én ugatok c. könyvet. Egy vizsla írta, Demény, a kötsög... Hogy fogalmad legyen a vizslákról - akik nem kutyák, hanem VIZSLÁK.

alapos 2015.10.27. 07:08:20

@Aranyi Gábor: Na kb. az utolsó mondatodig olvastam érdeklődve ezt a zagyvaságot, amit összeírtál. Vizsla írta, mi? Jézus...
Arról a könyvről jót én még nem hallottam.

Vitalij 2015.10.27. 07:32:01

Azt hittem valami érdekes is lesz itt, de tévedtem.

De ne feledjétek:
A kutya soha semmiben sem hibás! Mindig mindenről a gazdája tehet.

Homo Homini Lupus 2015.10.27. 08:10:46

Alapvetően egy bizonyos méret(kb. puli) feletti kutya a városba nem való, de Budapestre, pláne a Belvárosba biztosan nem.

august 2015.10.27. 08:16:00

A kutyasok kicsit el vannak szállva. Es tényleg állatkínzás egy nagytestű kutyát lakásban tartani.

Paraphone 2015.10.27. 08:24:18

Bevallom, jókora negatív előítélettel vágtam bele a bejegyzés olvasásába, mondván "na, még egy elfogult kutyabuzi, aki kis sem látszik a kis kedvence seggéből".
A bejegyzés első témaköre aztán alá is támasztotta ezt a prekoncepciómat.
Továbbolvasva viszont rájöttem, hogy nem ez itt a fő baj.
Hanem, hogy a poster elfáradt/elunta/elvesztette az ihletét írás közben. A második témakör már nincs kifejtve, két odavetett mondat; a harmadik meg jóformán egy bővített mondat.
Ha már valaki a rokonod/haverod a Zsindelynél, és ezért kirakja főoldalra a bejegyzésedet, akkor tiszteld már meg az olvasókat azzal, hogy egy igényes, alaposan körüljárt írást raksz le eléjük.
Ha nincs időd/kedved blogolni, akkor hagyd inkább máskorra, a téma nem fog elszaladni.

mel gibson 2015.10.27. 08:41:17

A kutyák jófejek, szeretem őket.
Viszont a gazdájukat..na azokat felrúgnám.
Pl.: reggel 6-kor az utcán fütyürészik, üvölt a paraszt a kutyának úgy, hogy visszhangzik minden és csak pislog, ha az édesanyjába van elküldve.
A másik kedvencem amikor a hülye picsa (az ilyen kizárólag nő lehet) rendes, összetett mondatokkal beszél az állathoz. Percekig pofázik, a kutya meg csak néz, hogy " mi vaaan??"
El sem hinné, ha rászólnál, hogy te, figyi, a kutya nem érti a szavakat, csak a hangsúlyból érti, hogy mi a f@szt akarsz...

SarahConnor 2015.10.27. 08:44:16

Én az olyan embereket imádom, akik odajönnek, mikor a kutyus éppen kakil, és jó hangosan, sipítva megkérdezik, már rojtokban lógó idegekkel, hogy "ugye azt nem hagyom ott? Ugye feltakarítok a kutyám után?!" És ezeknek hiába mondod mosolyogva, higgadtan, hogy tessék nézni, itt van a kezemben a takarítószett, lapát, kutyazsák, ő csak folytatja: mertazilyenekmiattmintmaga....!

Én értem, hogy sok sötét paraszt van, aki nem jutott el odáig az evolúcióban, hogy takarítson, de miért annak kell a fejét leszedni, aki épp hogy normálisan áll hozzá? A legjobb, ha ez a kárpálás a kutyára fordul, azaz a kutya lesz a hülye, meg a neveletlen, meg az idióta. Miért, mert kakál? Ilyenkor azért már felcsattanok, hogy ne sipítson itt nekem, látja, hogy takarítószettel várom, hogy a kutya végezzen, és felteszem néni/bácsi is szokott nagydolgozni... na erre nagy sértődés, fújtatás...

Van még a drámakirálynő-effektus. A kutyám nem ugat, de egyszer a gázszerelőt két vakkantással köszöntötte, mert be volt párázva: szekrényméretű ember volt kezeslábasban, két szerszámdobozzal. Kettőt, azaz kettőt vakkantott a kutya, utána csak izgatott érdeklődéssel szagolt. Na, hallom, hogy az emeletről jön Hilda a víziló. Megjelenik a legkiéltebb vén szatyor, az a típus, amiből van mindenütt: a legnagyobb öröme mások csesztetése minden apróság miatt és a feljelentgetés, de kémkedik is minden után: volt, hogy a bokorban bújkál, hogy az autóknál álló emberek (érkezőben vagy távozóban folytatott ) beszélgetését hallja.
Szóval jön le ez a banya az emeletről: ő már teljesen kivan, az én kutyám be nem fogja a száját, nincs ma délelőtt nyugta, miért ugat az a hülye. Mikor közöltem vele, hogy egy kezemen összeszámoltam, hányat ugatott, és elmondtam, miért, akkor visszakapaszkodott az emeletre és mantrázta az "ezt kell az embernek elviselni 84 évesen" kezdetű örökbecsűt.

Amire ki akartam lyukadni, az az, hogy ha agyabeteg emberrel van dolgod, a kutya remek támadófelület. Nincs vele baj, én megvédem magam, és aki hülyézik, az felőlem lehet 84 éves, vissza fogom hülyézni.

Emellett eltörpülnek azok, akik nevelnék helyetted a kutyád. Mert ők azt olvasták a neten (!), vagy valahol, hogy ezt így kell csinálni. Na igen, csak kutyája nem volt még soha :) Mondjuk ez legalább jószándék. De a fentiekre nincs mentség.

Lányosapa 2015.10.27. 08:46:56

A kutya nem való lakásba. Nem győztél meg.

Mikrobi 2015.10.27. 09:29:51

A probléma mindig akkor van, amikor valaki összekeveri az állatokat az emberekkel. Az ember "aki", az állat "ami". A helyén kell kezelni a dolgokat és minden rendben lesz. Az embernek az ember a társa, állatot tartunk. Ha azt képzeli, hogy állatra van szüksége társnak, akkor az emberekhez való hozzáállásával van a gond, nem a többi emberrel.

2015.10.27. 09:32:32

A szomszédunkban van egy neveletlen tacskó, ha nincsenek otthon a háziak, márpedig gyakran nincsenek, akkor ugat. Nem vakkant párat, nem ugatgat pár percig, hanem órákig, 3-4 órán keresztül megállás nélkül ugat a visító fejhangján. Néha kifullad, elmegy a hangja, de aztán öt percet szusszan, és folytatja. Pokoli. De egyébként is furák a szomszédok, mert egy 30nm-es garzonban laknak ketten, plusz egy fél éves csecsemő, plusz a pokolkutya. Tőlük elkoboznám a jószágot, és esetükben teljesen igaz a lakásba nem való kitétel.

2015.10.27. 09:40:23

@Paraphone:

Egyetértek. Nagy katyvasz az egész.

Sztiki 2015.10.27. 10:07:58

Ennek a post-nak se füle, se farka. Nem is értem mit akart a kedves blogger ezzel leírni. Illetve mi az a meggyőző érv hogy igenis lakásba való a kutya? Most tekintsünk el az evolúció megcsúfolásaként kitenyésztett, teljesen életképtelen fajoktól, pl. mopsz és vegyük azt a tényt hogy a kutya a farkas leszármazottja. Annak pedig terület és mozgástér kell, "szabadság". Hiába viszed le sétálni/futtatni a kutyát napi 2x2 órát, az neki akkor sem lesz elég, ha a maradék időben meg be van zárva a lakásba. Lehet hogy jól viselkedik, mert jól nevelt, de akkor is az ösztönei ellen van, nem jó neki, nem érzi jól magát. Csak Te beszéled be magadnak hogy mekkora jófej gazdi vagy.

sas70 2015.10.27. 10:17:11

@Guadalupei Szűz: A vizsla tényleg nem való bárkinek. Szeretet, türelem és kitartás kell a neveléséhez, mert őt idomítani nem lehet, csak nevelni.
Az én vizsláim (más kutyáim) nem ugráltak senkire és nyugton hagyták az embereket, bár ha fogadó készséget éreztek, akkor kikövetelték a simogatást, fülvakarást, viszont ha nem volt fogadókészség akkor nem.
Szerintem a vizslák lakásban is jól tarthatók, viszont tényleg nagy mozgás igényük van, egy 5-10 perces séta nem elég nekik.

Advanced Flight 2015.10.27. 10:37:31

@Aranyi Gábor: "Halványlila segédfingod nincs arról, amiről ugatsz"

Bocsika, pont azt írta le a vizslákról, amit te is. Csak ami neked aranyos és imádnivaló, attól ő agyfaszt kap.

És tényleg roppant idétlen és idegesítő kutyák a vizslák, az a néhány, amit ismerek, mind úgy viselkedik, mint egy félkegyelmű.

Mellesleg a sok bunkó által lenézett és szidott ölebek többnyire ezerszer fegyelmezettebben viselkednek, és amúgy ideális városi kutyák, kis mozgás-és helyigénnyel.
De hát a tipikus "kutyás" sinequanonja, hogy neki csak a min. 30 kilós kutya a KUTYA, a többit mind le kéne lőni, aztán amikor a 160 cm-es, 40 kilós gazdi pitbullja szétkapja a másik kutyát/embert, akkor az áldozat (vagy a gazdája) együttérzés helyett megkapja a pökhendi kioktatást, hogy NEM A KUTYA HIBÁJA.

agytörzsy prof 2015.10.27. 10:40:33

T. poszter! Szerintem hörcsögön és aranyhalon kívül semmilyen állat nem való lakásba. Volt már nem egy kutyám, de jelenleg nem tartok, mert sokat dolgozom, és nem lenne időm rá, hogy normális életet biztosíthassak neki. A lakásban tartott kutyák és macskák is becsavarodnak, meghülyülnek, depressziósak lesznek... stb, egy szó mint száz, nem egészséges élettér nekik, még akkor sem ha egy végigmelózott nap után még (télen-nyáron minden nap!!!) valóban veszed a fáradságot, és 3-4 órát loholsz a kutyád után, meg ganézol utána... stb. Egész nap egyedül vannak, nem tudják az energiáikat levezetni, a kíváncsiságukat kielégíteni. Ingerszegény környezetben mindenki elhülyül. Nem kéne ennyire önzőnek lenni, hogy a 35 nm-es garzonban tartasz egy kutyát meg 2 macskát (tudom, macskát említeni bűncselekmény egy kutyabuzinak, de én a macskákat is nagyon szeretem), amivel megkeseríted az ő életüket is, meg valószínűleg a környezetedben élőkét is, és még önigazolást is gyártasz hozzá. Ha valóban szereted az állatokat, akkor nem tartod őket bezárva napi 1-2 órás kimenő engedélyezésével, ha meg így állsz hozzá, akkor csak önző elvakult kutyabuzi vagy és nem állatszerető ember.

Rastafan 2015.10.27. 10:49:21

@Paraphone: Sajna nincs se rokonom, se barátom ott, ha kirakják a blogot, azt valószínűleg azért teszik, mert látnak benne fantáziát (olvasókat akarnak a piszkok, ti. a blog.hu az övék). Sajnálom, hogy ez a félig-meddig indulati poszt nem volt elég tiszta, tervezek egy átfogóbb és letisztultabb verziót, bár a helyzet az, hogy - tudom, nagyon önzően hangzik - ez az én játszóterem, ennél fogva megengedhetek magamnak néha egy kis lazulást.

Rastafan 2015.10.27. 10:52:33

@agytörzsy prof: Te viszont jobban tennéd, ha kérdeznél, mielőtt belekezdesz egy olyan oktatásba, ami miatt ez a poszt született. Semmi nem igaz rám, amit hibaként felróttál a kommentedben, de ezt persze nem tudhatod.

Mint ahogy azt sem tudhattad, hogy az aranyhal éppen a legkevésbé való lakásba, mert nagy a helyigénye, sokkal jobban érzi magát kerti tóban. De sebaj.

báró Csekonics 2015.10.27. 10:54:41

@august: mennyivel jobb vidéken, a kert végében egy 2x2-es kutricát elkeríteni, mert 'össze ne túrja a kertet!' - ugye?

Rastafan 2015.10.27. 10:58:17

@Sztiki: Ajánlom figyelmedbe Csányi Vilmos könyveit, ezekből megtudhatod, milyen a kutya, mik az igényei, és mennyiben hasonlít az általad emlegetett farkashoz. Nem árt megszerezni az alapvető etológiai ismereteket, mielőtt megnyilvánul az ember.

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:00:27

a lakas nem jatszoter...tokmindegy,hogy a sarokban egy yorki,vagy egy nj alszik..Lefarasz5tani nem a lakasban kell,ergo tokmindegy,hol alszik....Megneznem melyik kerti diszkutyat mozgatnak annyit,mint en a "lakaskutyamat" az a napi 3x1 ora csak az ove,jatek van,kirandulas,mozgas,nem magarahagyva egy kert meretu kennelben,amibol rossz esetben soha a budos eletben ki nem viszik,legyen neki eleg,hogy egesz eleteben ugyanazt a vakondturast szaglaszhatja

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:02:30

@agytörzsy prof: tudod,mikor ugy dontottem,hogy kutyat veszek magamhoz,felelosen atgondoltam...7 eve kelek minden aldott nap hajnali 5-kor,hogy legyen legalabb masfel oram a kutyara mindig..Fagyban,esoben,telben,hosegben....Este ugyanugy...Nem kotelezo allatot tartani,tudni kell felelosen lemondani rola

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:03:39

arrol nem beszelve,hogy majd ra raerek sajnalom a mentett kutyamat es a talalt macskamat,hogy tele hassal a meleg lakasban kell megvarnia,mig a gazdai megkeresik a kajaravalot...

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:04:53

a vizsla nem kutyat....a vizsla az vizsla,akinek az atlagnal tobb foglalkozasra es mozgasra van szuksege..Mielott valaki magahozvesz egy kutyat,jo lenne,ha legalabb annyit utananezne,mintha egy mosogepet akarna venni

Peetee 2015.10.27. 11:11:05

Olyan érzésem van, mintha nem lenne befejezve a cikk, még legalább 2-3x ennyi tartalom benne van a témában, és benne is maradt, nagyon elcsapott lett a vége.

Én azt tartom, hogy alapvetően a kutya való lakásba, de a lakás/kutya méreteinek arányát is figyelembe kell venni. Egy kistestű kutya (1-15kg) egy 3szintes családi házban jobban érzi magát, mint egy nagytestű kutya (25kg-tól) egy 50-100m2 kertben; ez biztos.
Én azt gondolom, hogy kicsi lakásba (20-50m2) maximum 10kg testtömegű, és alacsony mozgásigényű kutya való, nagyobb lakásba arányosan növelhető a kutya mérete.

Ami viszont megér egy külön cikket, az a kutya-gazdi kapcsolat a kert / kertes ház / lakás kategóriák szerint.
Azt vallom és az a tapasztalatom, hogy a lakásban tartott kutyák sokkal közvetlenebb és közelebbi kapcsolatban vannak a gazdáikkal, mint a kerti, kertes házi kutyák döntő többsége.
Az ok roppant egyszerű:
A kerti kutya (ahol nincs ház, csak a kert) akkor látja a gazdáját, amikor az elemózsiát visz neki. Azt sem tudja minek örüljön: a gazdi jelenlétének? vagy annak a két jó szónak, amit abban a 2-3percben kap? vagy a kajának és a friss víznek? Napi 1x 5perc, ennyi jut a gazdival 1-2simogtás és viszlát.
Hát perszehogy' megőrül mindenféle fajta és mertű így tarottt eb, amikor megjelenik a gazdája?! 23órája és 55perce várja minden nap...
Aztán már nyáron sem mennek ki, mert "hülye a kutya", pedig elég lenne vele fél órát játszani és megnyugodna egész napra.
A kertesházi kutya is hasonszőrű, annyi különbséggel, hogy ő naponta 10x látja a gazdit, 20mp-re: amíg kijön a házból és kimegy a kapun...vagy visszafelé. Simogatás, pár perc játék nagyon ritkán jut. Csoda, hogy minden apró pillanatot meg akar ragadni a kutya?! Néha-néha, mikor +42 vagy -25fok van kint, akkor 1 kicsit bemehet a házba, de akkor is kussoljon valamelyik sarokban, levegőt se vegyen...ez sem a kutya hibája.

Ellenben a lakásban tartott ebek idejük jó részét a gazdájukkal egy térben, egy légtérben tölthetik el.
Gazdi habitusától függően a nappaliba / kanapéra / hálószobába / ágyba is van bejárásuk; s néhol együtt fekszik/kel a gazdájával. Kell-e ennél nagyobb szimbiózis egy kutyának?! Nem hinném. Van folyamatos kontakt, néha játék, és alkalmanként dícséret.
Van napi 2x séta...van akinél ez 5perc a ház körül, másnál 1-2óra a környéken/parkban/futtatón/réten/erdőben...stb.
A kerti kutyák gazdái 95%-a SOHA nem viszi el a kutyáját sétálni. SOHA!

Összességében azt gondolom, hogy a lakásban tartott kutyáknak, ha ésszerűen van megválasztva a lakás/kutya méretarány, jobb sorsuk van, mint kültéri társaiknak.
Szerintem megér egy cikket a téma!

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:16:14

@Advanced Flight: a kis feher kutyakbol a gazdaik csinalnak idebgeteg kis szornyetegeket...legalabbis ezerszer tobb antiszocialis kis idegbajos ismerek bizonyos meret alatt,mint folott

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:17:43

@Peetee: yes...pontosan igy gondolom...Nem helyrajzi kerdes,hogy tart valaki kutyat

shred 2015.10.27. 11:20:26

@agytörzsy prof: igen, nagyjából ezek miatt sem tartok kutyát. Ráadásul a tényleg hosszú, nagy sétának pont reggel lenne értelme, hogy a kutya kifáradjon néhány órára és jobban bírja az egyedüllétet, amíg hazaér valaki.

pushup 2015.10.27. 11:22:46

a kuytának tök mindegy, hogy amikor héderel, azt egy lakásban, egy kertesházban, vagy egy ólban, kennelben teszi.
a kutyának az a nem mindegy, hogy amikor nem héderel, akkor mit tud csinálni, menyit tud mozogni. ezt lehet megoldani sétáltatással, futtatással, túrával, stb
érdemes azonban azon elgondolkodni, hogy egy átlagos városlakónak mennyi ideje (és helye(parkok távolsága, mérete ugye)) van a kutyát megfelelően mozgatni. ez alapján én ki merem jelenteni, hogy kevés kivételtől eltekintve (gazdira értem), a kutya nem való a városba.
mondjuk faluhelyen sem sokkal jobb. a sok agyatlan paraszt kiköti a kutyát 2 méter láncra és az már mekkora királyság. egészen nagy testű (és nem láncon tartott) kutyák sem jutnak ki a kertből soha. egy átlagos faluban szerintem a kutyák számának 10%-át sem éri el a pórázok száma ...

ja, mindezt szigorúan a kutyákra értem. a macska (vagy kisebb) méretű görcsöket, amik elfáradnak, ha kiszaladnak a nappaliból a konyhába, nem számolom ide.

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:28:40

@pushup: a kutya tarsallat,tehat megfelelo tartassal ugyanugy valo varosba,mint faluhelyre....Elismerem,hogy vannak olyan varosreszek /Belvaros/,ahova megsem annyira a korlatozott lehetosegek miatt..De egy kinti keruletbe megfelelo zoldterulettel siman..Csak elhatarozas kerdese megtalalni a megfelelo mozgasi format,de egy 2x3 meteres belvarosi futtato nem igazan idealis

pushup 2015.10.27. 11:31:20

@Peetee: na, ezt mondtam, csak én sajnáltam rá a sok betűt :D

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:35:50

igen korlatolt gondolkozasra vall kategorikusan kijelenteni,hogy a kutya nem valo lakasba...sok ember sem

Gabiiiiii 2015.10.27. 11:41:30

arrol nem beszelve,hogy micsoda terapias hatasa van egy kutyanak...Egy feszult nap utan este masfel orat koszalni vele a Hajogyarin feler 5 ora pszichologussal:)
Megtanitja a gyereket a gondoskodasra,a felelosegre es o mar nem fog kutyat-macskat zsakban kitenni ,mint felesleges szaporulatot az erdoszelre,ha abban nott fel,hogy kutyank-macskank ivartalanitva,megfelelo korulmenyek kozott,folyamatos ellatas-gondoskodas mellett el..Hogy feleloseggel tartozik azert az elolenyert,akinek a sorsarol MI dontottunk....Ezerszer tobb elonye van,mint hatranya....pl 7 eve nem voltam meg csak taknyos sem,mert ha tetszik,ha nem,menni kell vele telben-hoban-fagyban is a szabadba..Ez egy eletforma,ami valoban nem mindenkinek valo,de tudtommal meg nem is kotelezo kutyat tartani..

Rastafan 2015.10.27. 11:48:20

@Gabiiiiii: Megoldottuk, semmi gond :)

pushup 2015.10.27. 12:06:42

@Gabiiiiii: te sem érted, a postoló sem érti.
a kutya tartásánál nem a lakás, ház, kert léte, vagy mérete számít, hanem a kutyával töltött idő, séta, mozgás.
az ember meg lusta. a legtöbb. faluhelyen, kertes házban is.
és mivel lusták, minél többet kell azért tenniük, hogy valami jó legyen, annál kevésbé fogják megtenni.
egy kertesházas kutyának lehet, hogy elég lenne napi egy óra a kertesházas környék kisforgalmú utcáin? hát jó, az még belefér.
a VII. kerület körfolyosós lakásából el kéne vinni a kutyát háromszor egy órára valahova, ahova az odajutás is egy óra? na, azt már nem ...
érted?

Majolie 2015.10.27. 12:12:31

@Peetee: régen olvastam ilyen intelligens kommentet. Minden egyes szavaddal egyetértek. Örülök, hogy vannak még normális emberek :)

Advanced Flight 2015.10.27. 16:03:06

@Gabiiiiii: hát én nem ezt tapasztalom. Kizárólag a nagyobb kutyák azok, akik kéretlenül odajönnek, rámugrálnak, összenyálaznak, dörgölőznek. A picikék szinte mindig megtartják a 3 lépés távolságot, valszeg részben azért is, mert félősebbek, bizalmatlanabbak (ami egyáltalán nem baj).
Ez az idegbeteg szörnyeteg szerintem egy minden alapot nélkülöző sztereotípia, jó adag hímsovinizmussal a háta mögött (ti. a "plázapicsák" csak hisztis kutyákat tudnak nevelni) Ehhez képest az ilyen kutyusok rengeteg szeretetet és törődést kapnak (és őket nem zavarja, ha cicomázza a gazdi, mert addig is vele foglalkozik, a cicoma legfeljebb téged zavar), sokszor a gazdi el is viszi magával akár bevásárolni is (táskában). A nagyobb testű, "igazi" kutya meg kikúrva a kert végébe egész nap, senki le se szarja a fejét, ahogy Peetee is írta nagyon helyesen.

Gabiiiiii 2015.10.27. 16:20:41

nekem no letemre egy labimixem van,tehat megintcsak sztereotipia,hogy csak olebe lehet....Marhara nem sztereotipia,hanem sok eves tapasztalat..De termeszetesen ez soha nem a kutya hibaja,hanem az embere,aki a picike kutyaban nem kutyat,hanem babusgatni,oltoztetnivalo gyerekpotlekot lat...Ha te beviheted a plazaba taskaban a kutyadat,en is beviszem,shol sincs kiirva meterbeli megkotes.Honnan tudod,hogy ezeket a szerencsetlen ,az ember altal idegetegge tett kis joszagokat nem zavarja a cicoma,a kifestett korom,a ruhacska es a kutyababakocsi?? Tudod eleg szeles kutyas korben mozgok,nem csak itt,hanem allatvedokent es az fb-n is,es nem a levegobe beszelek.....Az en kutyam 25 kilo es annak ellenere,hogy agyban alszik,igen nyugodt es jolnevelt,o biztos nem ugralna ossze a cuki rucidat...De nem is kapkodom fel a honom ala,ha egy idegbeteg kis szorpamacs vicsorogva meg akarja enni..Jatszak le

Gabiiiiii 2015.10.27. 16:23:25

a kutya az kutya ,a merete tokmindegy...Ugyanolyan igenyei vannak egy yorkinak is,mint egy nj-nak...mozgas,jatek,foglalkozas,szeretet es fegyelem...nem utolsosorban..Mert o egy kutya,akarmilyen kis cuki dogonyoznivalo joszag is..Es azzal teszed neki a legjobbat,ha kutyakent is bansz vele,nem potlekkent

Peetee 2015.10.27. 16:51:07

@Advanced Flight: Én éppen az ellenkezőjét tapasztalom, de némi áfedéssel. Ha egyedül kutya nélkül vagyok, akkor tényleg messze elkerülnek az apró kutyák. De ha kutyával vagyok (tibeti terrier, 40cm marmag. és ~12kg), a törpe kutyák (1-7kg) nagy része megőrül, pedig Lesmo igazán játékos, játékra hív, mint, sosem támad le senkit, és nem is túl nagy kutya; mégis nagyon sok pici kutya vicsorog, támad, agresszív. Talán azért, mert a gazdik sok esetben még ilyenkor sem szentelnek figyelmet és beszélgetnek tovább, pedig a kiskutya már szinte saját magát fojtja meg a póráz végén. Ha szól, akkor sem megfelelően teszi: Pl. "Micikeeee, mi a baj?" Így aztán a kutya az első perctől nem tudja, hogy nem igazán jó, amit tesz. Ezek többnyire nyugdíjas nénik-bácsik, vagy kislányok (9-15év) kutyái, amelyek szerintem azért viselkednek így, mert soha nem kaptak következetes nevelést / utasítást a gazditól.

Gabiiiiii 2015.10.27. 16:59:55

@Peetee: hihi,Peetee...a 13 evesem olyan katonas fegyelemmel banik el 2-3 30-40 kilos kutyaval,hogy csodalkoznal:)

a kutyaval valo foglalkozas marhara nem mindegy,hogy a kozmetikushoz hurcolasban merul ki,vagy a furdesben a Dunaban labdazassal...Egy barmekkora meretu kutya veszelyes uzem..Az agyonbungyorgetett kutyakat vagjak be menhelyre sokszor,mert jon a gyerek es megharapja......Es ez soha nem a kutya hibaja,hanem az embere,aki nem tanitotta meg az ebet,hogy egy akarmekkora icipici embergyerek is a sorrendben folotte all es tetteinek kovetkezmenyei vannak...

2015.10.27. 17:40:04

@Aranyi Gábor: Azt látom, hogy te ugatsz, kis buzi.

Rastafan 2015.10.28. 09:37:45

@Aranyi Gábor: @Guadalupei Szűz: Kérem a nagyérdeműt, hogy mellőzzük egymás (trágár) minősítését.

shred 2015.10.28. 10:21:04

Nekem igazából azért nem tűnik egy kutya sem lakáskompatibilisnek, mert egyedül van napközben. Fajtától függetlenül minden kutya falkaállat, és a lakásban tartott példányok egyetlen esélye a kommunikációra, hogy megugathatják a folyosón mászkáló idegeneket. Hangsúlyozom, ez csak laikus vélemény, de szinte biztos vagyok benne, hogy egy idő után minden lakáskutya pszichésen torzul, legfeljebb nem mindegyiknél vannak látható tünetek. Órákig nincsen lehetőségük interakcióra más élőlénnyel, éveken keresztül, ez az embernél is hatással lenne a személyiségre.

Rastafan 2015.10.28. 10:25:38

@shred: Igen, így van, nálunk szerencsére nem ez a helyzet, már ami az egyedüllétet illeti. neveljunkkutyat.blog.hu/2015/10/27/egy_puli_elete_a_varosban_minden_amit_tudni_akartal

shred 2015.10.28. 11:18:20

@Rastafan: Na igen, így már nincs szó unatkozásról.

2015.10.28. 22:55:11

@Rastafan: Mellőztem volna, ha Mr. Tahó nem így indít.

Csoki Rudolf 2015.11.02. 13:19:39

"Futtatón, séta közben elhangzó, rohadtul idegesítő mondat, általában azt szokták így "magyarázni" a gazdák, amikor a kutyájuk ki akarja venni a kezemből a labdát vagy felszed minden ágacskát, és próbálja elfoglalni magát."

Hú, mennyit hallom ezt én is :) Pedig a legtöbb ilyen "hülye" kutyát csak kicsit helyre kéne rakni.

Kedvencem az egyik labrador. "Ez teljesen labdabolond." Mindig ezzel jön a gazdi. Az én kutyám szerezte meg a teniszlabdát, én elkértem tőle, odaadta a kezembe. Na a labrador csak azt látta, hogy már embernél van a labda és DURR bekapta a kezemet labdástól és ráfogott, gazdi meg "Jajj, óvatosan!" mondja nekem, én meg rászóltam a kutyára és már pedig nem engedtem el a labdát (kezem még mindig a szájában). Fél perc múlva eleresztett, nézett, hogy most mi van és visszalépett pár lépést tőlem. Akkor eldobtam neki. Következő alaklomnál már rögtön megvárta, amíg eldobom.

Felugrálás ugyanez, lábhágás ugyanez, kajakunyerálás ugyanez! Tényleg látni ilyenkor, hogy elég lenne erélyesebben rászólni a kutyára meg kicsit következetesnek lenni vele és máris "működne" a kutya. De az emberek lusták.

Enyémre is rácsodálkoznak, hogy mikor hárman egyszerre húznak egy játékkötelet és rászólok, hogy hagyja, akkor elengedi és otthagyja. "Jaaaj, ilyen okos?" NEM! Nem "ilyen okos", hanem ennyit gyakoroltuk! Egyik kutya se fogja magától tudni ezeket, időt és energiát kell szánni rá. A sétára ugyanúgy.

Nem az a baj, ha a kutya neveletlen és hülyeséget csinál, hanem az, ha ezt a gazdája nem látja be és nem tesz azért, hogy javítson ezen :)

Aki lusta időt és energiát fordítani a kutyájára, az ne tartson. Vagy nézzen magába és változtasson az életmódján.

2015.11.02. 20:15:28

@Csoki Rudolf: És az ilyeneknek gyereke is van, aki hasonlóan neveletlen. :(
süti beállítások módosítása