A minap egy újdonsült német dog gazdával találkoztam a futtatón. A nyolc hónap körüli dog összeverekedett a többi fiúkutyával, erre a gazdája „jó öreg” módszert alkalmazta: a földre nyomta a kutyát, megpróbálva megadásra kényszeríteni. Amellett, hogy ez a viselkedés káros és veszélyes is lehet, egy merőben téves feltételezésen alapul, amit ma már számtalan tudományos munkával megcáfoltak.

Az úgy nevezett alfa hím mítosz és az ehhez kapcsolódó, megadásra kényszerítéses nevelés a harmincas-negyvenes években terjedt el, főként egy Rudolph Schenkel nevű svájci etológus munkásságának hatására. Schenkel és csapata fogságba ejtett, önkényesen egy csapatba szervezett farkasok viselkedését vizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy a falkában minden állat az alfa szerepre tör és az erre irányuló agressziót csak az alfa farkaspár domináns agressziója csillapítja le.

Azóta persze tudjuk, hogy az egymás társaságába kényszerített farkasok viselkedése nem nevezhető természetesnek. A természetben a farkasok családokban élnek és távolról sem igaz, hogy állandóan harcolnának a feljebbjutásért. Az ivaréretté váló csapattagok idővel elhagyják a csapatot, hogy saját falkát alapíthassanak, vagyis már a kiindulópont is téves – írja remek cikkében Pat Miller etológus, a Whole Dog Journal állandó szerzője. Természetes, hogy a fogságban évekre egymás mellé kényszerített farkasok között állandó a feszültség, ami sokszor agresszióhoz vezet.

Sajnos a téves feltételezést sokan követték, a hetvenes években kezdett elterjedni a „megadási pózba kényszerítés”, mint fegyelmező eszköz. Itt megint a viselkedés félreértéséről van szó, amikor egyesek azt feltételezik,hogy a kutyák által önként gyakorolt megadó pózt ki lehet kényszeríteni és ezzel tudatosítani a kutyában, hogy ki a főnök.  Az első és második világháború idején dolgozó kutyakiképzők „sikeresen” alkalmazták a sokszor brutális eszközökhöz nyúló módszert, ennek is tudható be, hogy az alfa mítosz hívei a mai napig nem tűntek el.

Igaz, hogy sok kutyát rá lehet venni arra, hogy változtasson a viselkedésén, ha megfélemlítjük, megalázzuk a többi kutya előtt, fizikailag bántalmazzuk. Mivel a kutyák érzékenyek és okosak, ha következetesen ilyen bánásmóddal szembesülnek, hamar megtanulják elfojtani az indulataikat. A régi módszer hívei szerint az a kutya, amit nem lehet így megtörni, alkalmatlan az együttélésre.

Aki érti a kutyák viselkedését,  az tudja, hogy a kutya nem azért rosszalkodik, mert át akarja venni az uralmat tőlünk. Hanem mert fél, unatkozik vagy éppen megszokta, hogy rosszalkodni megéri. Az agresszív kutyákat semmi esetre sem lehet a dominanciánk kifejezésével átalakítani. Lehet, hogy egy időre megváltoznak, de ezzel együtt rájönnek, hogy tőlünk nem várhatnak támogatást a más kutyákkal való konfliktusaikban, sőt, mi vagyunk azok, akik a többi kutya előtt védtelen helyzetbe kényszerítjük őket.

 A kutyák nem hiszik, hogy mi is kutyák vagyunk, a két faj kapcsolata pont az egyedülálló együttműködés és megértés révén sikeres.  Neki a figyelmünk és a szeretetünk a legfontosabb, ha ezt megvonjuk tőlük, az az igazi büntetés. Aki figyel a kutyára, és azonnal, következetesen kifejezi rosszallását, a pozitív viselkedést pedig mindig megerősíti, az számíthat a sikerre az alfa mítosz nélkül is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr825791750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.