Egy nagy francot tudja, hogy finom legyek. Nem egy gazdától hallottam már ezt, ami azért érdekes, mert akinek volt kutyája, pontosan tudja, hogy milyen veszélyes és elképesztő ötletekkel tudnak előállni az állatok.

Akinek nem volt ilyen élményben része, az ellátogathat egy állatorvoshoz, aki elmeséli majd, mi mindent operált ki kutyákból a teniszlabdától a konyharuhán keresztül a murváig. A kutyák – az emberrel ellentétben – nem hoznak tudatos döntést arról, hogy mit tegyenek, ezért sokszor komoly bajba sodorják magukat. És bár természetesen – az emberekhez hasonlóan – bennük is működik az ösztön arra nézve, hogy  mit tanácsos megenni, ez távolról sem működik tökéletesen. Ha ìgy lenne, nem enne meg egy tábla csokit csomagolással együtt vagy fogyasztana el jó étvággyal minden koszos papírzsepit, amit az utcán talál.

De hagyjuk az extrém példákat, nézzük a standard etetést: a kutyák többsége képes a rosszullétig enni magát és ezt akárhányszor megcsinálja újra. Ha odavan egy ételért, akár rágás nélkül is behabzsolja, majd kihányja. Mivel a csont nagyon vonzó a legtöbb kutyának, megpróbálja a lehető leggyorsabban megenni és közben nem jut eszébe (naná, hogy nem!), hogy a darabok megakadhatnak a légcsövében vagy  a beleiben. Ugyanígy abba sem gondol bele, mi történik, ha megpróbálja átpréselni magát egy kerítés alatt, vagy mi történhet, ha a gazdája kérése ellenére átszalad az utcán, mert meglát valamit, amit meg akar nézni.

Senkinek sem kívánom, hogy elveszítsen egy kutyát azért, mert feltételezi, hogy az állat tudja, mi a jó neki. Mi szelidítettük meg őket, ezért mi tartozunk felelősséggel értük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.