„Egy vizsla nem fázhat” – ezt a kiváló mondást egy futtatós ismerőstől hallottam, miután megemlítettem, hogy az éppen hozzám bújó és érezhetően remegő kutya szerintem fázik. A rövidszőrű fajták és főleg a kisebb kutyák teljesen érthető módon nehezebben viselik a hideget, ezt kis odafigyeléssel könnyen észrevehetjük. Le az előítéletekkel és ne törődjünk mások véleményel sem, ha ruha kell, akkor ruha kell.

Őpuliságának két ruhája is van. Egy kisebb, mellényszerű, ami elsősorban a törzsét védi és egy overall, amiben akár nagy hóban vagy szakadó esőben is kimehet. Mindkettő bélés nélküli, egyszínű, kis láthatósági csíkokkal. Amikor a kutya először szedett össze egy hetekig tartó húgyúti fertőzést, ami ellenállt az első antibiotikumos kezelésnek, elhatároztam, hogy nem érdekel, mit tartanak az emberek arról, hordhat-e ruhát egy puli.

Ha esőben vagy hóban kell lemennünk sétálni, akkor is nyugodtan elindulhatunk és nem kell hazarohannunk anélkül, hogy kifutkározta volna magát. Az overallban a bundájának csak kb. az ötöde marad szabadon, hazaérve sokkal kevesebb időt kell szárítkozással tölteni, emellett sokkal tisztább marad a kutya. A ruha nem akadályozza a mozgásban és nem melegszik ki tőle, viszont ha felvesszük, nagy sikert aratunk a járókelők körében. Tényleg elég muris egy overallba bújtatott, és emiatt igencsak girnyónak látszó kutyatest, amiből egy nagy, borzas fej és négy pamacsos láb kandikál ki.

Szóval mindenkit arra bíztatok, hogy ha úgy látja, a kutyának szüksége van rá, szerezzen be egy kutyaruhát, a választék óriási, és a neten rendelve átlag 3-4 ezer forintért már egy normális minőségű darab beszerezhető.

2 komment

Címkék: séta trikó

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr55743337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niurka (törölt) 2014.01.07. 20:54:41

A kommenteket szoktad olvasni? Ha igen, akkor miért nem válaszolod meg a kérdéseimet? Nem tudod, vagy nem akarod? Ha nem olvasod őket, akkor értem.

SarahConnor 2014.01.08. 06:18:32

Ha a hideg miatt van ruha a kutyán, abban az ég alatt a világon nincs semmi. De mikor strasszos, szívecskés kutyarucikba van csomagolva a kézben hordozható öleb nyáron meg tavasszal, csak mert attól jobban néz ki, meg cukibb, az gáz.
Nagyon helyesek az ebek a funkcionális kutyaruhákban, de a magentarózsaszín meg mittoménmilyen divatruhák inkább nevetségesek, bohócot csinálnak a kutyából. Én jellemzően csivavákat látok így megbecstelenítve.
süti beállítások módosítása