Immár tudományos kutatás is igazolja, hogy a kutyaúszás valójában nem más, mint járás a víz alatt.

A West Chester University munkatásainak köszönhetjük, hogy már hivatalosan is tudjuk, amit sokan sejtettünk: a kutyák egyszerűen járnak a víz alatt, ezt nevezzük kutyaúszásnak. Frank Fish és csapata összesen nyolc kutyát figyelt meg úszás közben a yorkshire terriertől az újfundlandiig. A kísérlethez a Pennsylvaniai Egyetem lovaknak szánt, kristálytiszta vízű gyógymedencéjét használták, ahol pontosan megfigyelhették, hogyan úsznak a kutyusok.

paddle.jpg

A Discovery által ismertetett megfigyelések szerint a járás és az úszás között mindössze annyi a különbség, hogy a kutyák gyorsabban és nagyobb hajlásszögben mozgatják a lábukat, amikor a vízben vannak. A fajták között gyakorlatilag nincs eltérés ebben a tekintetben.

Ez az úszási technika, aminek segítségével a teknőstől az emberig sok faj a víz felszínén tud maradni, Fish szerint evolúciós jelentősséggel bír. A kutató szerint az eredmények arra utalnak, hogy a ma vízi életmódot élő emlősök, például a bálnák és a delfinek is eleinte a szárazföldről csobbantak a vízbe, ahol egyre több időt töltöttek, miközben csont- és izomrendszerünk fokozatosan alkalmazkodott az új körülményekhez. 

4 komment

Címkék: tanulmány

A bejegyzés trackback címe:

https://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr935739160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kutya Úszás 2014.10.02. 06:53:45

Olyan jó hogy mindig vannak ilyen blogok, komolyan hogy lehet az hogy blogol egy olyan valaki aki tisztára nem ért a dologhoz ? Jobban teszed ha törlöd ezt a bejegyzést, ez kész vicc.

Rastafan 2014.10.07. 14:54:53

@Kutya Úszás: Ennél már csak az a jobb, hogy te is itt kommentelgetsz, ahelyett, hogy keresnél egy hozzáértőbb blogot. Egyébként köszi a rendkívül informativ kommentet.

Kutya Úszás 2014.10.21. 07:46:31

Már bocsánat de ez tényleg hülyeség amit írsz. És hogy miért nem kerestem hozzáértőbb blogot ? Hát itt bújik ki a szög a zsákból mert ott vajmira nem ez van. Ennyiből az emberi úszásra is mondhatnánk hogy kapálózás.

Rastafan 2014.12.05. 11:01:01

"Hát itt bújik ki a szög a zsákból mert ott vajmira nem ez van" - bakter, remélem, legalább te érted, amit írsz. Mind1, már bizonyára találtál másik blogot azóta.
süti beállítások módosítása