A házikoszton tartott kutyáknak szükségük van plusz kalcium bevitelre, hacsak nem adunk nekik átlag 20 százalékban húsos csontokat. Mivel sok kutya emésztése nem birkózik meg a csonttal, itt egy olcsó megoldás a kalcium pótlására, amit szerintem akár a gazdák is igénybe vehetnek.

Az egyik legjobb természetes kalciumforrás a tojáshéj, viszont Magyarországon némileg kockázatos előkezelés nélkül odaadni a kutyának, hiszen előfordulhat, hogy szalmonellával fertőzött. Házilag készíthetünk belőle egészséges és hatékony étrendkiegészítőt, így:

A lehetőleg bio tojásból maradó héjakat tegyük egy sütőpapírral leterített tálcára és hagyjuk a hűtőben legalább egy éjszakára, hogy kiszáradhassanak, de a rajtuk maradó burok ne romoljon meg. Melegítsük elő a sütőt 100 fokra és egy sütőlapon tegyük be a teljesen kiszárított tojásokat. Körülbelül negyed óráig hagyjuk bent őket, a cél az, hogy tökéletesen szárazak legyenek. Hagyjuk őket kihűlni, majd egy tökéletesen tiszta kávédarálóval vagy mozsárban őröljük őket porrá.

Ha nincs kedvünk bekapcsolni a sütőt, főzzük legalább öt percig lobogva forró vízben a tojáshéjakat, ügyelve arra, hogy teljesen kiszáradjanak, mielőtt összetörnénk őket.

Az elkészült kalcium port jól zárható edényben tartsuk és fél kiló házi készítésű kutyaeledelhez körülbelül fél teáskanál port adjunk. Ha a kutya házi és gyári ételt is eszik, akkor is csak a házi étel mennyiségéhez adagoljuk a tojáshéj őrleményt.

Miért tojáshéj?

Egyrészt, mert biztos van a háztartásunkban, de leginkább azért, mert a tojáshéj 27 esszenciális mikroelemet tartalmaz és összetétele nagyon hasonlít a mi csonszerkezetünkhöz. Ebből a koktélból a kalciumtartalom 90 százalékát képes a kutya, illetve a mi szervezetünk feldolgozni, ellentétben a mesterséges táplálékkiegészítőkkel vagy akár a tejtermékekkel. A héjporból naponta fél teáskanálnyit keverjünk el narancslében vagy limonádéban, a csontritkulás megelőzésére. 

A bejegyzés trackback címe:

http://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr955738009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.