A legnagyobb brit állatfelszerelés-kereskedő cég, a Pets at Home háromezer kisállat tulajdonost kérdezett meg arról, mivel eteti a kutyáját, cicáját. Mint kiderült, nagyon sok gazda ad gyümölcsöt és csokit a kutyájának, annak ellenére, hogy ezek az ételek ártanak, sőt, akár meg is ölhetik az állatot.

etet.jpg

A háromezer megkérdezett gazda kétharmada bevallotta, hogy sajtot is szokott adni a kedvencének, annak ellenére, hogy ez sem a kutyáknak, sem a macskáknak nem ajánlott, mert nehezen emészthető.  Ennél is ijesztőbb, hogy a felmérésben résztvevő brit gazdák harmada elmondta, hogy gyümölccsel is eteti az állatokat, ami szintén nem ajánlott. A szőlő és a mazsola például egyenesen tilos, mert súlyos májbántalmakhoz vezethet. A Daily Mail cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a kutyák már pár szem mazsola elfogyasztásába is belehalhatnak.

Húsz gazda közül egy rendszeresen csokoládéval eteti a kedvencét, holott az állatorvosok jó ideje próbálják meggyőzni a gazdákat arról, hogy a teobromin árt a kutyáknak és akár kis dózisban is halálos lehet. Ennél már csak az megdöbbentőbb, hogy tíz százalék teát és kávét is ad az állatnak, ami nem csak teljesen értelmetlen, de nagyon veszélyes is.

Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a megkérdezettek több mint negyede keksszel, kenyérrel és rágcsálnivalókkal eteti a kutyáját/macskáját, ami egyenes út  az elhízáshoz és az emésztési gondokhoz.

És a slussz poén: a gazdák kétharmada a saját ételéből is ad a kutyának, 39 százalék pedig azt mondta, hagyja, hogy a kutya/macska kiszolgálja magát az asztalnál.

A bejegyzés trackback címe:

http://neveljunkkutyat.blog.hu/api/trackback/id/tr245560251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

besztercei 2013.10.11. 00:10:02

Én nem etetem gyümölccsel a kutyát, ugyanis kiszolgálja magát. A hullott gyümölcsöt (körte, dió, barack, szilva, cseresznye) rendszeresen megeszi előlünk, a szőlőt meg sajnos lelegeli, ameddig feléri. Az előző kutyánk is ilyen volt.